Mezei István alkotás közben
Pista bácsi körül minden olyan, mint a mesében. Parányi parasztszekér, eke, ló, lószerszám – mindezek korábban a falusi embert a földhöz kötötték, és az eredetieknek a kicsinyített mása. A művésszel, Mezei Istvánnal először szülőfalujában, Tordán találkoztam a hetvenes évek elején, a Magyar Szó és szombati mellékletének, a Bánáti Híradónak a tudósítójaként, amikor az első tudósítótalálkozót tartottuk. Pista bácsi akkor szülőfalujában élt, ahol kisiparosként dolgozott. Ő is ott volt a találkozón, mivel részt vett a falu művelődési életében. A későbbi években többször is találkoztunk, elbeszélgettünk a mindennapi életről, a művészetekről.
Pista bácsi az írást és olvasást szülőfalujában sajátította el. Földműves családból származik. Édesapjától örökölte a lovak iránti szeretetet, már gyermekkorában megkedvelte ezeket a nemes állatokat. Nagybecskerekre került középiskolába és Csiszár András kovácsműhelyébe, itt sajátította el a patkolást és a kovácsmesterséget. A hatvanas évek elején mégis hazajött szülőfalujába és kisipari műhelyt nyitott. Valamikor régen, Tordán járva hallottam a faluban, hogy Pista bácsi ezermester. Munkáját Udvarnokon és más falvakban is nagyra becsülték. A keze alól kikerült szebbnél szebb vaskapuk manapság is Udvarnok díszei.
– Volt egy bizonyos időszak, amikor nagyon nehéz napok jártak a kisiparosokra. Akkor jobbnak láttam, ha beadom az ipart, és átköltözünk a családommal Szabadkára. A Zorkában kezdtem, s onnan is mentem nyugdíjba – mondja.
– Már segédkoromban kísérleteztem a vassal. Amikor nyugdíjba mentem, rövid időn belül kezdett kibontakozni bennem a fa iránti szeretet. Mivel kedvenc állatom a ló, így alakult ki bennem a lovak megmintázása. Ezeket követték a szebbnél szebb parasztszekerek, hintók, s persze az eke és a többi eszköz megmintázása, ami érthető is, mert mindazt, amit megcsinálok kicsiben, valamikor eredeti nagyságban készítettem, és a szakmámhoz tartozott. Ezzel pedig hozzájárulok a múlt megőrzéséhez.
Míg hallgatom Bánság elszármazottját, s nézegetem egyik alkotását, amely parasztembert ábrázol, amint erősen fogja az eke szarvát, lelki szemeim elé tárul az őszi napsütötte rónaság. Eszembe jut szülőfalum, miközben egy vers sorait mondom félhangosan:
Otthonról tegnap kaptam levelet,
Írják benne, hogy éldegélnek,
Szűkösen mennek neki a télnek,
S hogy most vettek egy jámbor tehenet.
Szántanak már – írják tovább,
Ekék túrják az ugar porát,
Az őszi szélben madarak szállnak,
Szántanak otthon.
Pista bácsi sem felejtette el szülőfaluját, szoros kapcsolatban van az ottaniakkal, s kötődik a faluhoz. Megálmodója volt a Tordai klubnak, a Tordai Újságnak. Nemrég, amikor a templom 200. évfordulóját ünnepelték, két díszes vaskaput és két vaspadot ajándékozott a szülőfalujának. Alkotásai közül kiemelném a Szent Istvánt, Szent Lászlót és Mátyás királyt ábrázoló, fából faragott szobrait. Bár nem tartja magát művésznek, számomra mégis az. Alkotásai bejárták a Bánság területét, ismerik Bácskában, de a határon túl is kiállította őket, például Kecskeméten, a fogathajtó világbajnokság alkalmából rendezett kiállításon. Kisszálláson Lóháton Európában címmel volt önálló kiállítása, Szegedre meghívták a Tisza–Maros nemzetközi kézműves kiállításra, Budapesten pedig részt vett Az ezredforduló kézműves remekei kiállításon.
A most 78 éves Mezei István, nekem megmarad Pista bácsinak, búcsúzáskor csak ennyit mondott:
– Folytatom a kézművességet, hiszen még sok dolgot szeretnék megörökíteni.
Csak annyit fűznék hozzá szavaihoz, hogy a nyolcvanadik születésnapján lepjen meg bennünket egy reprezentatív kiállítással.
