Ilyenformán a gazdasági válság második hullámának fenyegetése ellenére egyelőre marad a bérek és a nyugdíjak emelésének harmóniája, ami ugyan nem rossz, ám tudvalevő, hogy a nyugdíjasok nem jelentéktelen része – különösen azok, akik a legalacsonyabb ellátmányban részesülnek, ami alig haladja meg a 120 eurót – már eddig is csak nehezen tudott megélni. Pedig úgy tűnik, nehezebb idők következnek.
Még nehezebb azoknak, akik idős napjaikban a legalacsonyabb nyugdíjjal sem rendelkeznek. Közülük is nem kevesen nem tudták összeszedni a nyugdíjhoz szükséges szolgálati éveket, ami most 15, járulékok befizetésével lefedett évet jelent. Történhetett ez saját nyomorúságukból, alulképzettségükből kifolyólag, mert sosem voltak alkalmazásban, vagy pedig azért, mert későn tudták meg, hogy munkaadóik nem fizették utánuk a nyugdíj- és rokkantbiztosítást, s így a munkakönyvbe beírt évek nem jelentenek számukra nyugdíjjogosultságot is. Ilyenek Szerbiában nem kevesebben, mint százezren vannak.
Már évek óta, különösen a demokratikusnak nevezett (fél)fordulat óta, a népjóléti kérdésekkel foglalkozók körében időnként felvetődik az úgynevezett szociális nyugdíjra való jogosultság bevezetése. Ilyen nyugellátást már mintegy nyolcvan országban folyósítanak azoknak az időseknek, akiknek nincs elegendő számú szolgálati évük, illetve akiknek állami segélyre, támogatásra van szükségük. Még a Világbank is – amely közismerten szigorú és fukar – a szociális juttatásokat illetően támogatja a szociális nyugdíj bevezetését.
A javaslatot elfogadta több EU-s ország is, például Dánia, Olaszország, Portugália, Spanyolország és Svédország. Ezekben az országokban szociális nyugdíjra jogosultak mindazok, akik betöltötték a „rendes” nyugdíjba vonuláshoz szükséges életévet. A juttatások összegét pedig az illető országban eltöltött időhöz, az életévhez és az érintett személy jövedelméhez kötik. Bár némely ország az említettek közül gazdaságilag igen sérülékeny és kénytelen volt külön takarékossági intézkedéseket foganatosítani, egyikben sem nyúltak a szociális nyugdíjakhoz, mert ha eltörölnék – vagy jelentősen csökkentenék –, a polgárok százezrei kerülnének a végsőkig kilátástalan helyzetbe.
Természetesen Szerbiában is megvan a jóakarat az idős, nincstelen embereknek járó szociális nyugdíj bevezetésére, de eddig még nem vállalkozott senki, hogy törvényileg is szabályozza a kérdéskört. Ennek oka, hogy az államnak nincs rá pénze és vélhetően nem is lesz az elkövetkező években. Pedig egy ilyen lépés igen széleskörű politikai támogatottságot jelenthetne a mindenkori kormányok számára, ugyanakkor a vállalt kötelezettség csorbítása vagy megtagadása a közvélemény éles reagálását is kiválthatja. Általánosságban az adófizetőket kevésbé zavarja az, ha a költségvetésből segítik az időseket és a szegényeket, ám keményen felfigyelnek arra, ha a pénzt nem rendeltetésszerűen költik. Úgy tűnik, Szerbiában a hatalmat gyakorlók a népszerűségük növelésére történő minden igyekezet ellenére sem vállalják – különösképpen nem a választások előtti időszakban –, hogy ígéretet tegyenek a szociális nyugdíj bevezetésére. Jól tudják, ezt senki sem hinné el nekik, mert az állam küzdve küzd a törvényileg szavatolt nyugdíjak rendszeres, időben történő kifizetéséért is.
