Jogilag nem világos, hogy a földművesháztartások minden tagjának vagy csak egy személyre vonatkozóan kötelező a rokkantsági és nyugdíjbiztosítás, ha számítanak az állami támogatásra. A földműves családok bizonytalanok, mert ha mindenki részére kötelező a biztosítás, akkor a kisebb gazdaságok állami támogatása esetleg nem fedezné a biztosítási költségeket.
A földművesek nyugdíjbiztosításának néhány kérdésével rovatunkban már foglalkoztunk. Egyebek mellett azzal is, hogy vajon a földművesek és családtagjaik kötelező nyugdíj- és rokkantsági biztosítása egyáltalán szükséges-e, és ha igen, akkor a földműveseket és családtagjaikat az általános nyugdíj- és rokkantsági biztosítási rendszerbe kell-e bekapcsolni, vagy számukra külön nyugdíj-biztosítási rendszert kell létrehozni. Földműveskörökben ugyanis az az uralkodó vélemény, hogy nekik nincs szükségük a kötelező biztosításra. Az önkéntes biztosítást pedig, bár van rá lehetőség, nem igénylik. A gonddal más országok is küzdenek, és különböző eljárásokat alkalmaznak.
Szerbiában a földművesek nyugdíj- és rokkantsági biztosítása nem régi keletű. 1979-ben vezették be először mint önkéntes biztosítási lehetőséget. Ezt megelőzően a földműveseknek nem volt nyugdíjas-biztosításuk. Idős napjaikban csak gyermekeikre, örököseikre, esetleg eltartóikra számíthattak. Voltak, akik gazdaságukat (földjüket, ami legfeljebb tíz hektár lehetett) az állami és társadalmi nagybirtokoknak adták valamiféle életjáradékért. Csak 1982-ben vezették be a társult termelők számára a kötelező nyugdíjbiztosítást, nem nagy sikerrel. A kötelező nyugdíj- és rokkantsági biztosítást 1986-ban vezették be, minek folytán törvénnyel kötelezték a földműveseket a biztosítási járulék fizetésére (úgy, mint az iparosok), akár szankciók, végrehajtás árán is. A gyakorlatban azonban az utóbbira nemigen volt példa.
Napjainkban a földművesek nyugdíj- és rokkantsági biztosítása már szerves részét képezi az általános nyugdíj-biztosítási rendszernek, és ugyanaz a törvény szabályozza, amelyik vonatkozik a többi biztosítottra is. A törvény szava szerint azok a személyek számítanak földműveseknek, akik földműveléssel foglalkoznak és nincs más alapon nyugdíj- és rokkantsági biztosításuk, illetve nem nyugdíjasok. A megfogalmazás nem eléggé világos, mert földművesnek tekinti azokat is, akik bár földműves háztartásból valók, nem foglalkoznak földműveléssel, munkát keresnek, vagy éppen munkaképtelenek. Másrészt az sem derül ki, hova sorolja a törvény azokat, akik vállalkozóként foglalkoznak mezőgazdasággal, földet bérelnek, idegen munkaerőt alkalmaznak stb.
Mivel a biztosítás kötelező, a törvény úgy rendelkezik, hogy a jogviszony akkor következik be, amikor az illető személy földműveléssel kezd foglalkozni (betöltötte 15. életévét), és megszűnik akkor, amikor nyugdíjba vonul, bár sokuk azt követően sem hagy fel a tevékenységgel. Mai állás szerint csak a földművesháztartás egyik tagjára vonatkozik a kötelező biztosítás, a többiek önként csatlakozhatnak a rendszerhez. Csak a földművesekre vonatkozik az a rendelkezés, mely szerint indokolt esetben (elemi csapás, betegség) öt évig engedélyezett a nyugdíjjárulék fizetésének elodázása, de az nem lehet egymást követő öt év. A gyakorlatban ez úgy fest, hogy minden földművesnek elnézik, ha öt évig nem fizet biztosítási járulékot, és ezt az öt évet nem számítják bele szolgálati idejébe. Ezzel a gyakorlattal valójában egyfajta kedvezményhez jutottak, mivel korábban sokan hosszú ideig rendszertelenül vagy egyáltalán nem fizették a biztosítási járulékot, és nagy adósságot halmoztak fel, ugyanakkor az állam képtelen volt behajtani a tartozást. Ezzel a megoldással csökkent ugyan az adóság összege (eltöröltek ötévi tartozást), de kevesebb lett a szolgálati évek száma és kisebb a nyugdíj. (A témát folytatjuk)
