Ígéretemhez híven olvasóinknak összefoglalom a leggyakrabban előforduló rákos megbetegedések korai jeleit. Mielőtt azonban elkezdeném, néhány mondat arról, miért is fontos ez? Aki figyelemmel kísérte az un. tumormarkerekről szóló írásomat (lásd: Magyar Szó, 2009. február 4.), joggal kérdezheti, mit tehetünk a rákos betegség korai felismerése érdekében, ha az előbb említett „tumorjelző” laboratóriumi vizsgálatok – enyhén szólva – hiányosan működnek?
Konokul tartja magát a köztudatban az a téves felfogás, hogy a rák mint betegség gyógyíthatatlan, az orvosok mit sem tehetnek ellene. Mondhatnám, mítosza van ennek a tévhitnek, falvakban, városokban egyaránt. Alighanem akkor is kétkedve fogadják a hallgatók és az olvasók a hírt, ha a legújabb statisztikával szolgálunk, amely szerint a rákos betegek 60 (hatvan) százalékának a mai orvostudomány teljes gyógyulást garantál. Pedig így van. Akkor hát hozzáteszem a legfontosabbat, ami talán a kétkedőket meggyőzi: az idejekorán felfedezett rákos betegségek 90 százalékát(!) ma már eredményesen kezeli a korszerű medicina! Többszörös negatívumot hordoz magában az említett gyógyíthatatlanság tévhite: 1. Akinél rákot diagnosztizálnak – sajnos – emiatt igen gyakran letargikussá válik, magába húzódik, elveszti életösztönét, s ami fájóbb, a kezelés során nem működik közre. 2. Az emberek jó része nem megy el a meghirdetett szűrővizsgálatokra, a félelem miatt, hogy esetleg rákgyanút észlel a műszer. 3. Hanyagul viszonyulunk – szintén a téves előítélet miatt – a félévi vagy legalább az évente egyszeri orvosi vizsgálathoz, amellyel a leggyakrabban előforduló rákos megbetegedéseket a veszélyeztetett életkorban kiiktathatnánk egy „akkor már úgyis mindegy” legyintéssel.
De tisztázzuk, mit is nevezünk rákbetegségnek? A „rák” több mint kétszázféle, tulajdonságaiban, következményeiben és gyógyíthatóságában egymástól eltérő daganatos betegség közös neve. Lényegében az történik, hogy az emberi szervezet bizonyos okok miatt (ezt az okot lenne jó minden esetben ismerni!) elveszti felügyeleti ráhatását, „vezérszerepét” a sejtosztódás mezején. Egy egészséges sejt csak szükség esetén osztódik. Miután a szükséges pótlást ellátta, belső parancs szavunkra leáll az osztódással. A rákos sejt azonban nem engedelmeskedik testünk parancsainak, „önállósodik” és öncélúan folytatja az osztódást a környező szövetek rovására. Tehát egyfajta lázadás a „gazda” ellen, amolyan ördögi cselszövés, kalóztámadás, kés a hátba, a leggorombább nevekkel illethetjük, hiszen alattomos betegségek vannak még a rákon kívül, de a ráknál alattomosabbat ma nem ismerünk.
Mivel rengeteg táplálékot használ el közvetlen környezetéből, mohóságában új területeket keres, befurakodik a nyirok- és vérerekbe, azokon át utazik testünkben újabbnál újabb tápanyagot, táptalajt keresve. Ezt a jelenséget nevezzük áttétnek. Ekkor érkezünk ahhoz az időszakhoz, amikor már a rák elleni küzdelem rendkívül nehéz, szinte lehetetlenné válik, hiszen a betegség szétszórta magát egész testünkben, s a gyógyító sugarak, a kémiai gyógyszerek már az egész szervezetre hatva megsemmisíthetik az ép szöveteket is.
Íme néhány közérdeklődésre számító adat a rákos megbetegedésekről: évente mintegy 65 ezer új daganatos megbetegedést diagnosztizálnak Szerbiában, és 30-35 ezren halnak meg valamilyen rákos elváltozás következtében. Az említett nagy számok miatt a daganatos megbetegedések okozta elhalálozások a második helyen vannak az országban, szorosan a szív- és érbetegségek mögött. (folytatjuk)
