Az nyilvánvaló, hogy a gazdasági növekedés hozhatja el a jövőben országunk polgárai számára az életszínvonal hőn áhított növekedését. A további bővüléshez azonban új gazdasági modellre van szükség. Ebben többnyire egyetértenek a politikusok és a közgazdászok is. Friedrich Hayek világhírű közgazdász – az úgynevezett osztrák iskola kiemelkedő képviselője – már évtizedekkel ezelőtt megállapította, hogy egy adott ország gazdasági növekedésének potenciálja annál nagyobb, minél több a kihasználatlan lehetősége. Ez azt jelenti, hogy a magasan fejlett országok már nem képesek olyan növekedést produkálni, mint azok, melyek valamilyen okból a múltban nem tudták a lehetőségeiket megfelelően kihasználni. A szakirodalom ismeri a gyors tempóban zajló felzárkózó növekedést, és azt általában az úgynevezett utánzó növekedés kategóriába sorolják. Ilyenkor a magas növekedési ráta annak a következménye, hogy van még sok kihasználatlan potenciál, amire a további gyarapodás alapozható. A történelmi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az utánzó növekedés is kifullad egy idő után. Országunk, de lényegében az egész régió alapvető gondjai közé tartozik a krónikus tőkehiány, valamint a technológiai elmaradottság. Az azonos fejlettségű térségek egyszerűbben integrálódnak. Könnyebben képesek jól működő és összhangban tevékenykedő gazdasági közösséget alkotni. Megfigyelhető, hogy a fejlett térségek ugyan nyíltan nem vallják be, de a lényegében tisztában vannak azzal, hogy hosszú távon nem érdekük, hogy a saját pénzüket is ráfordítva potenciális versenytársakat neveljenek maguknak. A gazdasági sikerekről, illetve a gazdaság felélénkítésének fontosságáról gyakran esett szó ezen a politikailag is eléggé „zűrössé sikeredett” tavaszon is. Közben sokféleképpen magyaráznak bizonyos dolgokat. Nehéz igazságot tenni, hiszen sok esetben elfogult véleményalkotással állunk szemben. Szeretnénk ugyan, ha a közgazdaságtan teljesen egzakt tudomány lehetne. Az elméleti közgazdászok ezt szeretnék, mert elméleti síkon sok problémára lehetne könnyen megtalálni a leghatékonyabb megoldásokat. Ha a gazdaságról ugyanolyan elvont tudományossággal lehetne gondolkozni, mint a kémiáról vagy a fizikáról, akkor csak a növekedés képletét kellene leírni és már működne is a dolog. Ha letisztult matematikai módszerekkel precíz előrejelzéseket lehetne megalkotni, mindig pontosan kiszámítható lenne, mit kell tenni. Amennyiben a közgazdaságtan objektív módszerekkel mindig biztos válaszokat adna, az lényegében a társadalomnak jó volna. A valóság nem ilyen. Az előrejelzések gyakran bizonyulnak tévesnek. A közgazdaságtan képlékenysége lehetőséget ad arra, hogy gyakorlatilag bármilyen érdekhez, politikai indíttatású elképzeléshez meg lehessen találni, vagy kreálni lehessen a megfelelő elméletet. Ezeket akár még elemzéssel is alá lehet támasztani. Hatalmas veszélyeket rejteget már önmagában is ez a tény. Valójában azonban működik a dolog, hiszen csak ki kell választani a „kész választékban” a nekünk tetsző indoklást. A gyakorlat, a valóság azonban más. Ha összerakjuk a magunk modelljeit, azok vagy működnek, vagy nem.
Az állam szerepe
Máig is tartó viták vannak arról, milyen mértékben és milyen formában van szükség a kormányzat gazdasági szerepvállalására. Az a helyzet, hogy lehet ugyan a szabadpiac mellett érvelni, de a modern kori ipari társadalmakban a kormányzati kiadások súlya már akkora, hogy eleve átalakítja azt a környezetet, amelyben a gazdasági döntéseket meg kell hozni. Vita tárgya még, hogy a monetáris vagy a költségvetési politika a hatékonyabb kormányzati eszköz a gazdaság befolyásolására. Mind elfogadottabb azonban, hogy az államnak tudatos irányító szerepet kell játszani a nemzeti erőforrások hatékonyabb elosztása érdekében. A közgazdaságtan egészen specifikus tudományág. A hagyományos értelemben vett közgazdaságtan elemzésének a tárgya azonban mindig a pénz. A cél még mindig a minél nagyobb haszonra való törekvés. Létezik az úgynevezett alternatív közgazdaságtan is, melynek vizsgálata tárgyát képezi ezenfelül, a természeti környezet, valamint az egyes emberek, illetve csoportok viselkedésének változása. Az alternatív közgazdaságtannak három alapvető irányzata van kialakulóban: az ökológiai gazdaságtan, az etikai gazdaságtan és a vállalkozási forradalom. Ezekről a fogalmakról valószínűleg sokat hallunk még a jövőben.
A klasszikus közgazdaságtan racionális és önző emberekben, gazdasági szereplőkben gondolkozik. Elméletileg a tökéletes működő, úgynevezett szabadpiacon kerülnek egymással kapcsolatba. Az üzletkötésnek ilyenkor nincsenek költségei, a racionális döntéshez pedig minden szükséges információ a rendelkezésre áll. A valóság nem ilyen. Rengeteg információt tudunk feldolgozni ma már, hatékony eszközeink vannak hozzá, mint amilyenek a számítógépek, a különféle applikációk és a mesterséges intelligencia. Ez akár jó hír is lehetne, de félő, hogy a jövő növekedési modelljében fajunkra már nem is lesz szükség. Tehetjük fel a kérdést, hogy akkor meg mi értelme van az egésznek?
Nyitókép: pixabay.com
