Közhelyes, de igaz, hogy a világgazdaságban ezer szállal kötődik minden egymáshoz. Az üzleti alapú globalizáció korszakában is befolyásolja azonban a folyamatok menetét a politika. Felismerhető a törekvés, hogy a nyugatinak nevezett világ különféle intézkedésekkel próbálja csökkenteni Kína és Oroszország fajsúlyát – több-kevesebb sikerrel. Egy-egy nemzetgazdaság esetében, különösen az olyanokéban, mint a miénk, a fejlesztési stratégiákat ahhoz kellene igazítani, ami globális szinten várható. Bizonyos fokig, már csak nemzetbiztonsági szempontokból sem, az ellátást nem lehet az importra alapozni. Ugyanakkor sok olyan termék van, aminek a gyártására viszont nagyon nem érdemes hosszú távon is berendezkedni. A globalizált világ törvényszerűségei azonban kockázatokat hordoznak magukban. Kis országok esetében a munkaerő a tőkés multinacionális vállalatok puszta kiszolgálójává válhat. A szakmák, és ezzel együtt a szakképzés is teljesen átalakul. Világrendbeli átrendeződés történik, a végkimenetel pedig még csak sejlik. Vagy nem is sejlik valójában. A járvány, majd az utána kirobbant háborúk, fegyveres konfliktusok rámutattak arra, hogy a nemzetállamok önellátó képessége megszűnt. Ez oly mértékű kitettséget jelent, ami valóban komoly nemzetbiztonsági kockázat. A globalizáció tetőfokán a méretgazdaságosság miatt a raktárra gyártás, a szabványosítás és a tömegtermelés volt jellemző.
Újraiparosítás
Az okozhat most dilemmákat, hogy egy-egy nemzetgazdaság esetében vajon a klasszikus értelemben vett újraiparosítás ideje jött-e el, vagy az úgynevezett megarégiókon belül kell a boldogulást keresni. A politikai elit nem mindig a gazdasági racionalitás nyomán hozza meg a döntéseket. A hatalom megtartása érdekében egészen furcsa gazdasági alkuk is megkötődnek. Az eddigi gyakorlat is ezt mutatja. Az élelmiszeripar mellett a járműipar, a vegyi, fém- és műanyagipar is stratégiai fontosságúvá válhat bizonyos körülmények között. Fontos lenne olyan stratégiák megalkotása, ami azt eredményezné, hogy a kiemelt ágazatok mellé hazai termékeket, minőségileg és árban is versenyképes márkákat tudjunk létrehozni. Ezek kidolgozása közgazdasági-műszaki, mérnöki csapatmunka, amelynek katalizátora lehet a gondoskodó állam. A hazai fejlesztésű és gyártású termékek kidolgozása a nemzetgazdaság túlélésének záloga. Olyan, úgynevezett húzótermékekre van szükség, amelyek a belső és külső piacokon is versenyképesen megjelenhetnek. Az ilyen fejlesztések multiplikátor hatása miatt jelentősen járulnának hozzá a mérnöki kultúra fejlődéséhez, nem mellékesen a gazdaság növekedéséhez.
Protekcionizmus
Most éppen abban próbálják egymást túllicitálni a nagyok, hogy ki vet ki magasabb vámokat a mások által exportált árucikkekre. Az alkupozíciók harca zajlik, miközben világos felismerés lehet, hogy valójában senkinek sem érdeke a világkereskedelem korlátozások miatti visszaszorulás. A harc a piacokért azonban most eldurvult, a folyamat kárvallottjai pedig a fogyasztók lesznek. A verseny korlátozása kedvezőtlen folyamatokat generál. A jelenség vesztesei kénytelenek lesznek kisebb áruválasztékkal, silányabb minőséggel és magasabb árakkal szembesülni, így a nyugati szankciós politika hibáinak költségeit végső soron a választók fizetik meg. A témával elemzés szintjén foglalkozó tanulmányok szerint a globális világkereskedelmi kapcsolatok széttöredeződése miatt várható jóléti veszteség a világ GDP-jének akár a 10 százalékát is elérhetik. A világgazdasági erőviszonyok mára eltolódtak Ázsia, azon belül elsősorban Kína javára. A következmények is Kínát terhelhetik leginkább, de a „meccsnek” nincs még vége. Kínának a Közép- és Délkelet-Ázsiába irányuló exportja az elmúlt öt évben megháromszorozódott. Az új piacok meghódítása Kína számára már rutinfeladatnak tekinthető. Ma már nem (csak) minőségtelen, silány termékeket exportál, hanem kiváló kvalitású gyártmányokat is. Az autóiparban is megállíthatatlannak tűnik a térhódítás. Kína mindez mellett ma már nemcsak önmagát, hanem a térség országait is képes ellátni infrastruktúrával és a legalapvetőbb fogyasztói javakkal. Mindeközben hitelt és finanszírozást is kínál számukra. A világ más, meghatározó térségeiben, Afrikában és Dél-Amerikában is hasonló nagyságrendű kínai befolyás van kialakulóban. Önmagáért beszél a tény, hogy Kína ma már 120 ország, vagyis a világ nemzetei csaknem kétharmadának a legnagyobb kereskedelmi partnere. Közülük sokaknak egyben a legfontosabb hitelezője is. Ez úgy történhetett meg, hogy az Amerikai Egyesült Államok sokáig elhanyagolta a feltörekvő térségeket. Az amerikai elnök most, úgymond, haza szeretné vinni a termelést, miközben országa és Kína amellett, hogy versenytársak, rengeteg szállal is kötődnek egymáshoz.
