2024. június 20., csütörtök
RÁFORDÍTÁSOK

Ugrás

Merészek, de nem megvalósíthatatlanok az országunk gazdaságának fejlesztésére vonatkozó tervek. Az Ugrás a jövőbe – Szerbia EXPO 2027 elnevezésű program az elkövetkező négy évben megvalósítandó projekteket öleli fel, amelyek célja egy sikeres Szerbia megteremtése. A négyéves program sikeres megvalósítása esetén – legalábbis ez szerepel a tervekben – 2025-ben először haladja majd meg az 1000 eurót az átlagbér Szerbiában. Azt követően 2027 decemberére az átlagbér eléri az 1400 eurót, a fejlettebb régiókban, mint Belgrád és Újvidék, akár az 1800 eurót is. Az átlagnyugdíj a tervek szerint 2027 végére eléri majd a 650 eurót. A bizonytalanságokban nem szűkölködő világgazdasági légkör azonban esetleges kételyeket ébreszthet. Ugyanakkor egyelőre vannak arra utaló jelek is, hogy az ország gazdasága tartós növekedési pályára állhat. Az idén januárban 3,8 százalékos volt a gazdasági növekedés, ami magasabb a vártnál. Vannak arra utaló jelek, hogy az idei első negyedévben további növekedésre lehet számítani. A Szerbia 2027 Terv is a 2024-től 2027-ig tartó időszakra Szerbia átfogó fejlesztését irányozza elő, amelyben szerepel a polgárok életszínvonalának emelését célzó programok is. 

Nem megvalósíthatatlan

A közgazdasági gyakorlatban megvalósultak már olyan fejlesztési tervek, melyek egy-egy nemzetgazdaság gyors felemelkedést eredményezték. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a gazdasági növekedés fontos a társadalmak szempontjából, de vannak más fontos dolgok is. A közgazdaságtan szóban ott van a „köz” előtag, ami azt jelzi, hogy a közösségnek fontos a gazdaság, nem lehet csak egyesek érdekét kiszolgáló valami. A közgazdaságtan nem csupán a növekedés, a profit, a pénzcsinálás tudománya. Az embert kell szolgálnia, mint annyi más tudományágnak. 

A főáramú, úgynevezett neoliberális közgazdaságtan képviselői sok esetben hivatkoznak Adam Smith tételére, a láthatatlan kézre. Voltak időszakok, amikor uralkodó volt a nézet, hogy az államnak nem kell beavatkoznia a piacgazdaságba, az egyensúly a piaci folyamatoknak köszönhetően önmagától megteremtődik. A krízisek idején alkalmazott hatalmas bankmentő akcióik azonban felvetették a kérdést, miért avatkozott be az állam olyan nagymértékben a bankok megmentéséért a szabad piac zászlóshajójának számító USA-ban. Vajon szabad-e, kell-e beavatkozni sokmilliárdnyi közpénzzel, és vajon mindig a közérdeket szolgálja-e, ha a közpénzeket magánvagyonok megmentésére használják fel. A szolidaritás elvét sokféleképpen lehet magyarázni, az intézkedéseket szintén sokféle módon tálalni. Fontos követelmény, hogy a gazdaság és a társadalom ne csak hatékony, hanem igazságos is legyen. Ezeknek a fogalmaknak nem kell okvetlenül ellentétben állniuk egymással. Az ember társas lény, közösségben tud csak hosszú távon fennmaradni. Különleges felelősséget jelent ez minden egyes emberre kivetítve is. Amennyiben egy csoport a hatalmával, gazdagságával visszaél mások kárára, az kedvezőtlen folyamatok elindítója lehet. 

A 18-19. század óta a közgazdászok gondolkodásának központi figurája az úgynevezett homo economicus, a saját érdekeit követő, racionális döntéseket hozó modern ember. A többször ismétlődő válságok a történelem során többször megmutatták, hogy a gazdaság a megfelelő beavatkozások hiányában nem mindig a stabil állapot felé tart. A tapasztalatok azt mutatják, nemcsak az esetenként nehezen átlátható pénzügyek területén, de gyakran a leghétköznapibb kérdésekben sem vagyunk képesek racionális döntéseket hozni. Lépéseinket a racionális érvek mellett befolyásolják hiedelmek, szokások, nem utolsósorban az ismerőseink körében látott viselkedési minták.

Önös érdekektől vezérelten 

Az önérdekek követésével világunkat egyre inkább szétfeszítik olyan társadalmi és ökológiai problémák, mint a vagyoni különbségek növekedése, a környezetszennyezés vagy a globális éghajlatváltozás. Viharos sebességgel zajló technológiai forradalmat élünk át, melyhez szemmel láthatóan csak kevesen tudnak ugyanolyan gyors tempóban alkalmazkodni. Életünket gyorsan alakítja át a robotika, a mesterséges intelligencia, illetve a szinte mindent mindennel összekapcsoló hálózatok elterjedése. A helyes út, a fenntartható jövő felé vezető megoldások megtalálása nem egyszerű feladat. Olyan alapvetőnek hitt fogalmakat is újra kell gondolni, mint a gazdasági élet legfontosabb célváltozójának tartott hazai össztermék. A GDP a 20. század első harmadának ipari, korai fogyasztói társadalmában vált a fejlődés legfontosabb mutatószámává. A 21. század rendkívül összetetté vált világában azonban időnként rádöbbenünk, hogy a magasabb GDP korántsem minden esetben egyenlő az általános társadalmi jólléttel. Az egyéni boldogság és belső harmónia érzése sok más egyéb tényezőtől függhet. A fogyasztói társadalomban élők gyakran, sajnos mind gyakrabban lelki segélyre szorulnak, annak ellenére, hogy a mutatószámok szerint az életszínvonaluk magas. Nem utolsósorban, a növekedés hajszolása során okozott jelentős környezetterhelés is sok esetben a döntéshozók figyelmén kívül marad. Sajnos, az is megfigyelhető, ahogyan minden mást, úgy ezeket a tényeket és fogalmakat is megpróbálják elpolitizálni. Az ugrás a jövőbe lehetséges, de arra is figyelni kell, hogy a földet érés ne járjon sérülésekkel. 

Nyitókép: pixabay.com