Ha két szóval szeretnénk jellemezni közösségünk demográfiai sajátosságait, akkor sajnos mindenképpen azt mondhatjuk, hogy fogyóban és elöregedőben vagyunk. A folyamatoknak számos közvetlen és közvetett hatásuk van gazdasági szempontból is.
Ráfordítások
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az energiaárak már az orosz–ukrán konfliktus kitörése előtt is emelkedő tendenciát mutattak. Így aztán nem csupán a konfliktus okolható mindenért, bár nyilvánvaló, hogy anélkül nem fokozódott volna a tudományos fantasztikum határait súroló szintig.
Nem túlzás azt mondani, hogy a jelenlegi helyzetben egy tudatos, világméretű cselekvési összefogásra lenne szükség ahhoz, hogy a gazdasági válságból kilábaljon az emberiség. Egyben azonban – kicsit pesszimista tónusban – az is megállapítható, hogy erre vajmi kevés esély mutatkozik.
Az infláció megjelenése – orvosi analógiával élve – úgy is értelmezhető, hogy felment a láza a világgazdaságnak. A láz gyulladásra, fertőzésre, betegségre utal.
Az európai politikai döntéshozók szinte naponta jelentenek be új szakpolitikai célokat és politikai elveket. Ugyanez érvényes az Oroszország elleni szankciókra, különféle büntetőintézkedésekre.
Sosem tudjuk meg, hogyan alakultak volna a trendek a világgazdaságban, ha nem bontakozott volna ki az ukrán válság. Az ellátási láncok zavarait azt megelőzően a járványhelyzet, illetve a pandémia kivédését célzó lezárások okozták.

