2024. június 1., szombat
JUBILÁL A MAGVETŐ

A 300. szám

Kikerült a nyomdából a Magyar Szó mezőgazdasági mellékletének, a Magvetőnek a 300. száma. Annak a mellékletnek, amely EU-s támogatással indult, s amely a kezdeti nehézségek után „öneltartóként” is igazolta létjogosultságát, mert a vajdasági magyar agrártájékoztatás területén mutatkozó hiányt pótolni tudta: mert kimondja azt, amit mindenki sejt, csak éppen nem közöl. Azt, hogy bizony a gazdatársadalmat tehernek, nyűgnek tartják azok, akik az ágazat sorsát hivatottak írányítani.

Manapság nem könnyű az újságíró feladata, mert folyamatos a ködösítés. Nehéz kibogozni a lényeget, úgy tájékoztatni a termelőt, ahogyan elvárja tőlünk: érthetően, objektívan. Mellékletünk megjelenésének időpontjától a mai napig arra törekedtünk, hogy az olvasóval kölcsönös kapcsolatot létesítsünk. Ez annyit jelent, hogy nyitottak voltunk az észrevételekre, javaslatokra, és arra is, ha valaki rámutatott a hibáinkra. Ugyanakkor nem vállaljuk a felelősséget azért, mert az ágazat, akárcsak az egész gazdaság, padlón hever, mert a gazdák nem kapták meg idejében az ígért támogatásokat...

Az elmúlt évek során olyan észrevétel is elhangzott, hogy a Magvető felesleges, mert már van szaklap, amely a mezőgazdasággal foglalkozik. Természetesen mindenki önös érdekeiből kiindulva találhat okot arra, hogy feleslegessé nyilvánítsa mások munkáját, még akkor is, ha jól tudja, hogy erősebbek lehetünk, ha többen foglalkozunk az égető kérdésekkel, azaz, ha a több szempontból világítjuk meg, tárjuk a nyilvánosság elé problémáinkat. Nem beszélve arról, hogy a hetente megjelenő melléklet nyomon követheti mindazokat a kérdéseket, amelyekre egy folyóirat nem adhat választ. Mert a termelő heti pontossággal tudni akarja, melyek azok az árak, amelyek kikerekedtek a tőzsdén, mennyiért értékesítheti terményét, melyek azok a legfrissebb hírek, kormányrendeletek, amelyek sorsdöntően befolyásolhatják további munkáját, vagy melyek azok, amelyek éppen megvonják tőle az eddig jóváhagyott prémiumokat, támogatásokat. Esetleg azt, hogy milyen időjárásra számíthat.

A Magvető arculatának formálásában a főmunkatársak mellett külmunkatársak is részt vesznek. Köszönet mindazoknak, akik az elmúlt csaknem hét év során betelefonáltak a szerkesztőségbe, vagy levelet írtak. Mert közvetetten ők szerkesztették az újságot, segítettek a szerkesztőnek, hogy odafigyeljen, próbáljon feleletet adni mindarra, ami az olvasókat érdekli.

Természetesen, aki dolgozik, az téved is. A melléklet lehetne jobb is. Nem tudtunk feldolgozni minden témát, amire igény volt. Túlnyomórészt azért, mert nehéz szakembereket találni, akik megfelelően ismertetni tudták az igényelt témaköröket. Arra törekszünk ugyanis, hogy a Magvetőben elsősorban szerzői írások jelenjenek meg, s minél kevesebb legyen az internetes cikk. Továbbra is előnyt élvez mindazoknak a kérdéseknek a „melegen tartása”, amelyek nap mint nap terhelik a gazdát, amikor a határba indul, vagy amikor a határból visszajövet fáradtan összegezi munkájának eredményeit.