Nem művelhetik az idén a gádori (gakovói) gazdák azokat az állami parcellákat, melyeket eddig béreltek. A falu határában levő állami szántóföldeket enyhén szólva problematikus cégeknek adták bérbe – írja a VOICE vajdasági kutató- és elemzőközpont.
Mezőgazdaság
A szerb kormány csütörtökön dönt arról, hogy jóváhagyja-e a Köztársasági Árutartalékok számára 30 ezer tonna idei búza felvásárlását, melyre az Árutartalékok javaslatot tett tizenhat nappal ezelőtt. A felvásárlás kilogrammonkénti 18 dináros áron menne végbe, már a jövő hét elején, hétfőn vagy kedden elkezdődne, tudta meg az AgroServis plus mezőgazdasági portál.
Dávid Csilla felvétele
Mint mondta, folyik a munka, hogy ezt a vállalást teljesíteni tudják, mert kis híján 65.000 igénylést kaptak a jószághizlalásra, vagyis 50 százalékkal többet, mint tavaly.
Az állam június elsejéig törleszti a 2017-ből származó, termelők iránti összadósságát – jelentette ki tegnap Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter az agrárbizniszról megtartott belgrádi konferencián, amelynek a központi témája a minisztérium idei reformtörekvései voltak.
A mezőgazdasági termelők három forrásból juthatnak különféle támogatásokhoz, köztük jelentős, vissza nem térítendő támogatásokhoz, hangzott el pénteken este Hódegyházán a parókián megtartott lakoss...

