Tavaly a szerbiai agrárium volt a legkivitelképesebb ágazata az országnak, s ez a trend 2010-ben is folytatódhat. Az előrejelzések szerint 2010-ben az ország legkevesebb 2 milliárd dollár értékben szállíthat ki külföldre mezőgazdasági termékeket, s ebből mintegy 700 millió és egymilliárd dollár közötti devizabevételre tehet szert a szerbiai agrárium – jelentette ki a Vajdasági Rádiótelevíziónak nyilatkozva Milan Prostran, a Szerbiai Gazdasági Kamara mezőgazdasági bizottságának a titkára.
Mezőgazdaság
Az Újvidéki Terménytőzsde a pravoszláv karácsony második napján kiadott közleményében a forgalom visszaeséséről számol be.
A rizs számtalan fajtája között a szemek színe és alakja alapján lehet (többé-kevésbé) eligazodni. A barna rizs attól barna, hogy a hántolás után nem fényezik (azaz nem koptatják le róla a pelyvás héj alatti úgynevezett ezüsthártyát), emiatt nagyobb a tápértéke, viszont lassabban fő, s keményebb marad.
A múlt hét központi eseménye, legalábbis az agrárium szempontjából, Újvidéken történt. A Báni palota előtt a Vajdasági Földművesek Társulásának többszáz tagja követelte, töröljék el a vízlecsapolási illetéket a 2008-as és a 2009-es évre visszamenőleg kiállított és postázott adóvégzésekben.
A koppenhágai klímakonferencia kapcsán ismét többet beszélnek az éghajlatváltozás következményeiről. És bár a világtalálkozón kevés úgymond kézzel fogható eredmény, a kedvezőtlen időjárási változásokat megakadályozó határozat született, mégis tudomásul kell venni, hogy máris vannak visszafordíthatatlan tünetek, ezeket a növények is „észre” veszik, és – ellentétben az emberekkel, emberiséggel – a növényvilág, akárcsak az állatvilág megpróbál ezekhez alkalmazkodni, megváltozni...
Vajdaság területének mindössze 6%-át borítják erdők. Magyarország erdősültsége meghaladja a 20%-ot, Európáé a 25% -ot, míg a világé a 29%-ot.

