A román állami nukleárisenergia-termelő, a Nuclearelectrica közlése szerint csütörtökön leállíthatják a cernavodăi atomerőmű utolsó működő reaktorát is, amennyiben tovább csökken a Duna vízszintje. A döntést az időjárási előrejelzések, a folyó vízhozama és az erőmű működési paraméterei alapján hozzák meg.
A cernavodăi atomerőmű két reaktora együttesen Románia villamosenergia-termelésének mintegy ötödét biztosítja. Az első blokkot már július végén leállították, mivel a Duna alacsony vízállása miatt nem állt rendelkezésre elegendő hűtővíz. A román hatóságok rendkívüli intézkedésekkel próbálták fenntartani a második reaktor működését. A folyómederből sziklákat távolítottak el, kotrási munkálatokat végeztek, valamint kövekkel megrakott uszályokat süllyesztettek a Dunába, hogy a víz áramlását az erőmű irányába tereljék.
Mindez azonban egyelőre nem bizonyult elegendőnek. A Duna Romániába való belépési pontján kedden új történelmi mélypontra, másodpercenként mindössze 1370 köbméteres vízhozamra csökkent. A román vízügyi hatóság egyik vezetője szerint a második reaktor leállítása így elkerülhetetlenné válhat. A helyzet miatt Románia augusztus egészére energetikai veszélyhelyzetet hirdetett, és arra kérte a vállalatokat, valamint a háztartásokat, hogy a csúcsidőszakokban önként mérsékeljék áramfogyasztásukat. A kormány emellett fokozatosan, előzetes értesítés mellett korlátozhatja az ipari fogyasztók energiaellátását is.
A vízügyi hatóság szerint a folyó felsőbb szakaszain lehulló csapadék Románia helyzetén érdemben nem javít, mivel az ország a Duna utolsó folyásirány szerinti állama, mielőtt a folyó a Fekete-tengerbe torkollik.
Nyitókép: Pexels.com



