2024. május 12., vasárnap

A búza hozamát és minőségét is csökkentette a sok eső

A gyakori esőzés miatt különféle növényi betegségek támadták meg a búzát, ezért kevesebb lesz a termés, és a szem minősége is romlik – állapította meg Miroslav Malešević búzaszakértő.

– A vörösrozsda terjedését megállítottuk, de azoknak a gazdáknak a parcelláin, akik a virágzás idején nem védték meg a búzát, kifejlődött a Fusarium gombafajok okozta kalászfertőzés, a kalászfuzáriózis – mondta a szakember, hozzátéve, hogy a nagyfokú nedvesség és az átázott talaj miatt a búza sok helyütt megdőlt, fölé nőtt a paréj, így a termés gyakorlatilag megsemmisült.

Malešević kijelentette, megengedhetetlen, hogy a mezőgazdasági minisztérium előrejelző szolgálata (PIS), melyet az állami költségvetésből finanszíroznak, és amelynek az lenne a feladata, hogy a termelőket idejében figyelmeztesse a növényi betegségek megjelenésére és a leghatékonyabb növényvédő szereket javasolja, nem jól végzi munkáját.

A PIS köteles figyelemmel kísérni a betegségek terjedését és a kártékony rovarok megjelenését, és erről jelentést tenni az újvidéki központnak, hogy a gazdákat idejekorán figyelmeztethesse a védekezés szükségszerűségére, csakhogy ez a szolgálat nem hatékony” – szögezte le Malešević.

Jovica Jakšić, a Szerbiai Mezőgazdasági Termelők Független Társulásának elnöke azt nyilatkozta, hogy a búza rossz állapotban van, elég sok a vírusos megbetegedés, és a búzatáblákat jelentős területen elárasztotta a víz. „Annak a búzának, amelyik öt napja vízben áll, nem lesz termése” – fogalmazott. Hogy mekkora lesz a hozam, nem tudja megjósolni, de szerinte nem várható jó termés.

A Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint Szerbiában az ősszel 873.187 hektárt vetettek be búzával, 8,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Nyitókép: A sok csapadéktól megdőlt a gabona (Fotó: Beta)