Szerbiában a vendégéjszakák száma a kínai turisták esetében az idén januártól májusig tartó időszakban 45 százalékkal nőtt a 2019-es év azonos időszakához képest – nyilatkozta a Beta hírügynökségnek Uroš Kandić, a Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Távközlési Minisztérium államtitkára. Mint mondta, ez kiváló adat, ugyanis 2019-ben a legtöbb kínai turista érkezett Szerbiába. Az idén mindenképpen rekordot dönt majd a számuk.
– Az év első négy hónapjában több mint 78 ezer vendégéjszakázást jegyeztek a kínai turisták esetében, ami 45 százalékkal több a 2019-es év azonos időszakához viszonyítva. A kínai kormány pedig csak márciusban tette lehetővé a polgárainak a csoportos utazást Szerbiába. Belgrád és Újvidék mellett a kínai turisták jelenleg más helyek iránt is érdeklődnek. Olyan turisztikai csoport is volt, amely 14 napig tartózkodott az országban – fogalmazott Kandić.
Az államtitkár kiemelte, hogy a kínai piac Szerbia számára a legfőbb prioritás. A nemzetközi intézetek adatai szintén azt mutatják, hogy Szerbia az idén a 2019-es évhez képest élen jár Európában a turisták száma, és az idegenforgalomból származó bevételek alapján.
Nyitókép: politika.rs