2026. április 9., csütörtök

Tizenötezren vállalhatnak munkát

Több közfelhívást is megjelentetett a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat

Az idén azoknak a foglalkoztatására helyezik a hangsúlyt, akik nehezen helyezkednek el: a tapasztalat nélküli fiatalokat, az 50 év felettieket és a képesítés nélküli munkavállalókat segíti a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, amely 11 közfelhívást jelentetett meg a napokban. Ezekkel az intézkedésekkel akár 15 ezren is munkába állhatnak – támasztotta alá a programok jelentőségét Ilija Knežević, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szakembere. 

A Szerbiai RTV műsorának vendégeként elmondta, hogy a szolgálat adatbázisában több mint 345 ezer munkanélküli szerepel: 56 százalékuk nő. Rámutatott, hogy a bejegyzettek kétharmada olyan személy, akit már évek óta munkanélküliként vezet a hivatal. Ha ehhez párosítják az iskolai végzettséget, akkor kiderül, hogy a szóban forgók közül szinte mindenki alacsonyan vagy egyáltalán nem képesített. A munkanélküliek fele rendelkezik középiskolai végzettséggel, és csupán 13 százalékuk magasan képzett – erősítette meg a képzettség jelentőségét a szolgálat szakembere. 

Majd az életkor tekintetében is ismertette az adatokat: a munkanélküliek 41 százaléka 30 és 50 év közötti, 40 százalékuk pedig 50 évnél idősebb. A legkevesebb a 30 évnél fiatalabbak száma, akik 18 százalékban szerepelnek az adatbázisban – támasztotta alá azt a következtetést a szakember, miszerint nemcsak a képesítés nélküliek jutnak nehezen álláshoz, hanem a tapasztalat nélküli ifjak is. Annak érdekében, hogy az említetteken változtassanak, bevezették a szakmai gyakorlatot és a tanoncképzést. Ezek a programok lehetővé teszik a fiataloknak, hogy tapasztalatot szerezzenek, és letegyék a szakmai vizsgát – mutatott rá a szolgálat ösztönző projektjeinek jelentőségére Ilija Knežević.

TÁMOGATJÁK A MUNKAADÓKAT IS

A foglalkoztatási szolgálat programjai közül a szakember kulcsfontosságúként említette azt, hogy azon munkaadókat támogatják, akik a nehezen alkalmazható kategóriákba tartozó személyeknek adnak lehetőséget. A munkáltatók a székhelyük önkormányzatának fejlettségétől függően 230–336 ezer dináros szubvenciót is kaphatnak, ha az említett munkanélkülieket alkalmazzák – emelte ki az illetékes. Ismertette a feltételeket is: a munkaadó a támogatási szerződés aláírásakor kötelezi magát arra, hogy legkevesebb 12 hónapig foglalkoztassa az általa alkalmazott munkanélkülit, valamint hogy rendszeresen fizesse az adókat és a járulékokat a munkás után. 

A szolgálat illetékese szerint ez az intézkedés hatékonynak bizonyult, hisz egyidejűleg több problémát is megold: a munkaerőhiányt a munkanélküliek alkalmazásával ellensúlyozza.

LEHETŐSÉG(EK) A KÉPESÍTÉSRE

A helyzet elemzése után olyan intézkedéseket is érvényesített a szolgálat, amelyekkel a képesítés nélküli személyeket, illetve az idejétmúlt szakmai végzettséggel rendelkezőket támogatja. A két közfelhívásban olyan gyakorlati tudás és képzés elsajátításának lehetőségét nyújtják, amelyekre a munkaadók szerint szükség van. A képzések 3–6 hónapig tartanak: ezt követően a jelentkezők már el is kezdhetnek dolgozni – mutatott rá a célzott képesítések hatékonyságára az illetékes. 

A közzétett felhívásokban külön hangsúlyt fektetnek a fogyatékossággal élők foglalkoztatására, mind a jövedelmük támogatásával, mind a megfelelő munkahelyi feltételek megteremtésével. Amennyiben a munkaadó határozatlan időre alkalmaz egy különleges igényű munkást, akkor az állam a szóban forgó személy jövedelmére elszámolt adó 75 százalékát megtéríti – mondta a szakember. Hozzátette: ez az összeg a rendelkezések szerint nem lehet magasabb az érvényes minimálbérnél. Ugyanakkor a munkaadó ebben az esetben is kötelezi magát arra, hogy legalább egy évig alkalmazza a fogyatékossággal élőt. A megfelelő munkahelyi feltétel megteremtéséhez pedig akár 400 ezer dinárral is hozzájárul az állam, a fogyatékossággal élő fejlődését segítő munkatárs alkalmazásának költségét pedig 50 ezer dinárral méltányolják a közös kasszából – sorolta Knežević a szolgálat által megjelentetett felhívásokat. 

EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁS

A felhívások többségére november 30-ig jelentkezhetnek az érdekeltek, a fogyatékossággal élők foglalkoztatásának támogatására vonatkozó kiírások viszont év végéig nyitva állnak. A kérelmezést és az azt követő eljárást leegyszerűsítették: a legtöbb adatot és dokumentumot szolgálati úton szereznek be annak érdekében, hogy csökkentsék az adminisztrációt, továbbá meggyorsítsák a munkahelyek megtöltését – mondta a szakember. 

Kiemelte még annak a szubvenciónak a jelentőségét is, amelyre május 15-ig jelentkezhetnek az érdekeltek: a saját vállalkozást indító munkanélküliek ugyanis 380 ezer dináros állami hozzájárulásban részesülhetnek. Ha pedig fogyatékossággal élő indítana saját vállalkozást, akkor a törekvésekhez 420 ezer dinárral járulnak hozzá a közös büdzséből. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel