Megkezdődik az akkumulátoros tárolóval ellátott, egy gigawatt teljesítményű naperőművek megépítési projektje – jelentette be Dubravka Đedović Handanović energetikai miniszter. A projekt a Szerbiai Villanygazdasággal együtt valósul meg.
A vállalat részvényeseinek közgyűlése elfogadta a 2025-re vonatkozó hároméves üzleti terv megvalósításáról szóló jelentést, amely szerint tavaly 42,3 milliárd dináros nyereség realizálódott. Ennek kapcsán a miniszter kiemelte, a vállalat immár harmadik éve stabil működést, nyereséget mutat, a beruházások pedig folyamatosak.
– Tekintettel arra, hogy a Duna hidrológiai helyzete 35 éve rossz, az elért eredmény egyértelmű mutatója annak, hogy a gazdálkodó és észszerű vállalatirányítás jó eredményeket hoz – szögezte le Dubravka Đedović Handanović. Kiemelte, az elmúlt év a kihívások és a reformok éve is volt azzal, hogy sikerült növelni a széntermelést és hőerőműves villamosenergia-termelést is.
Mint mondta, a vállalat tavaly 76 megawattnyi új, környezetbarát energiatermelő kapacitással bővült, és első alkalommal szerepelnek a portfóliójában a szél- és napenergiával működő erőművek.
Rámutatott a már befejezett környezetvédelmi projektekre is: befejeződött a TENT hőerőmű-komplexumának A erőműegység-csoportjában lévő kéntelenítő berendezés próbaüzeme, valamint egy ugyanilyen berendezés kiépítése ugyanitt, a B csoportban.
– A beruházások értéke 52,7 milliárd dinár volt, amelyből 44 milliárd dinárt saját forrásból fedeztek, és amelyeknek 97 százaléka meg is valósult – fejtette ki a miniszter. Aláhúzta, a következő időszakban kulcsfontosságú lesz, hogy felgyorsuljon a munka a Bistrica vízerőműnél és minél nagyobb intenzitással fejlesszék a naperőművek stratégiai projektjeit.
Emlékeztetett arra is, nagy munkálatok vannak folyamatban a Kolubara bányászati medencében is, ahol négy rendszerben szerelnek bányászati berendezéseket. Kiemelte, elismerést érdemel az a tény is, hogy a bányászatba fektetett, az összesen 18,8 milliárd dinárnyi beruházásokból 100 százalékos a megvalósítási arány.
– Tavaly befejeződött a Bajina Bašta vízerőmű második aggregátjának felújítási munkálatainak jelentős része, így a Szerbiai Villanygazdaság aranytartaléka márciustól teljes kapacitással működik majd – szögezte le a miniszter. Hozzátette, elfogadták a dekarbonizációs akciótervet is, újratervezések vannak folyamatban, új alapok kerültek lefektetésre.
– Az energetikai biztonság biztosítása azonban folyamatos munkát igényel. Növelni kell a termelőkapacitásokat, az emberi erőforrásokat, a vállalat hatékonyságát, továbbá javítani kell a termelékenységet minden ágazatban – jelentette ki Dubravka Đedović Handanović miniszter.
Nyitókép: MTI


