Siniša Mali pénzügyminiszter a Szociális-Gazdasági Tanács tegnapi ülése után bejelentette, még ha nem is volt meg a teljes körű egyetértés, csütörtökön, a következő ülésén hoz döntést a szerb kormány arról, hogy 2026. január 1-jétől a minimálbér 551 euróra módosul, ami 10,1 százalékos növekedést jelent. Az órabér 371 dinár lesz, ami havi szinten összesen 64.554 dinárt, azaz 551 eurót tesz ki.
Az elmúlt hetekben több alkalommal is egyeztettek a januártól esedékes minimálbér összegéről a szakszervezetek, a munkáltatók és az állam képviselői, de a végső döntést a csütörtöki kormányülésen hozzák meg.
Mali emlékeztetett arra, hogy időközben október 1-jétől lesz még egy növelés, amely után a minimálbér 500 euróra változik.
Kiemelte, hogy 11-12 évvel ezelőtt a minimálbér mindössze 15.700 dinár volt, és ha összehasonlítjuk a mai minimálbérrel, láthatjuk a különbséget. Az állam odafigyel azokra, akik minibálbért kapnak.
– Fontos, hogy a minimálbér a fő motorja a fizetések növekedésének Szerbiában, és a következő időszakban a bérek gyorsabb növekedésére számítunk. A másik fontos dolog, hogy január 1-je óta már 13,7 százalékkal nőtt a minimálbér. Október 1-jétől további 9,4 százalékkal emelkedik, s ehhez jön egy újabb 10,1 százalékos emelés. Összesítve ez 37 százalékos növekedést jelent, amivel a minimálbér eléri az 551 eurót. Ekkora mértékű emelés még nem volt az ország történetében – fejtette ki Mali.
Rámutatott arra, hogy 2027 végére vagy 2028 elejére Szerbiában a minimálbér 650 euró lesz. Ez az Ugrás a jövőbe program része, és kiváló hír mindazok számára, akik minimálbért kapnak. Tíz évvel ezelőtt több mint 350 ezer személy kapott minimálbért, időközben ez a szám 90 ezerre csökkent. Ez még mindig sok, továbbra is azon munkálkodnak, hogy az átlagbér hónapról hónapra növekedjen.
A munkáltatókkal is jó kapcsolatot ápolnak annak érdekében, hogy ne legyenek elbocsátások és ne növekedjen a munkanélküliség.
A szakszervezetek követelése az volt, hogy a mindenkori minimálbér fedezze a minimális tartalmú fogyasztói kosarat. Ez mostanra megvalósult.
Milica Đurdević Stamenkovski munkaügyi miniszter a szociális-gazdasági tanács tegnapi, azaz keddi ülésén elmondta, hogy a szakszervezetek mégsem támogatták a szerb kormánynak a minimálbér növelésére tett javaslatát.
– A polgároknak megígértük, hogy ha a szociális párbeszéd után nem kapunk támogatást a javaslatunkra, akkor sem állunk le politikai céljainkkal és ígéreteinkkel. A munkabér minimális összege 2026. január 1-jétől 10,1 százalékkal emelkedik, ami 371 dinárt jelent munkaóránként. Ezzel egyidejűleg eleget teszünk a munkáltatók követelésének is.
Szerinte ellentmondásos, hogy éppen a szakszervezetek, amelyeknek a dolgozók érdekeit kellene képviselniük, nem támogatják a minimálbér emelését.
– Feltehetjük a kérdést, vajon ugyanígy döntenének-e, ha a szerb kormánynak nem volnának meg azok a mechanizmusai, amelyek lehetővé teszik, hogy a támogatásuk nélkül is megvalósítsuk ezt az emelést. Annak ellenére, hogy nem született konszenzus, fontos párbeszéd zajlott le, és bízom benne, hogy a jövőben is eredményes szociális párbeszédet folytatunk – fogalmazott Stamenkovski.
Kiemelte, hogy a kormányt nem politikai vagy pártérdekek vezérlik, hanem kizárólag a munkavállalók érdekei.
A szakszervezetek becslése szerint a minimálbért 70.000 dinárra kellene növelni.
A miniszter asszony szintén hangsúlyozta, hogy a minimálbér emelése jelentős hír a minimálbérért dolgozó több mint 90.000 munkavállaló számára.
A munkáltatók ezzel szemben úgy vélik, hogy a 2026. január 1-jétől életbe lépő újabb minimálbér-emelés az ő terheiket növeli, és komoly kihívást jelent minden gazdasági szereplő számára Szerbiában.

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele