Szerbiában a második negyedévben 2.370.103 dolgozót alkalmaztak a munkaadók: ez 0,1 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – hozta nyilvánosságra az adatokat a Köztársasági Statisztikai Hivatal. Állításukat számosították is: 2993-mal többen dolgoztak ebben az időszakban az idén, mint 2024-ben. Az adatok elemzése arra is rámutatott, hogy míg a vállalkozók száma gyarapszik, addig a mezőgazdasággal egyre kevesebben foglalkoznak.
A kimutatások szerint a munkások többségét cégek foglalkoztatják, azaz 1.898.531-en bejegyzett gazdasági személyeknél dolgoznak. Némileg, azaz 485-tel ugyan csappant a szóban forgó állásvállalók száma, a legtöbben mégis cégekben vállalnak munkát. Ugyanakkor az is szembetűnő, hogy a korábbinál több bejegyzett vállalkozó van. Pontosabban: magánvállalkozóból, az ilyen vállalkozásokban dolgozókból és az önfoglalkoztatókból 425.321-et jegyeztek az elmúlt negyedévben. Számuk 7070-nel emelkedett a tavalyi adatokhoz viszonyítva, azaz mintegy 1,7 százalékkal magasabb. A mezőgazdászokból azonban mind kevesebb van: a hivatalos adatok szerint Szerbiában az említett időszakban csupán 46.000 bejegyzett magántermelő tevékenykedett. Egy év alatt a számuk 3652-vel csökkent, azaz 7,3 százalékkal kevesebben foglalkoznak mezőgazdasággal, mint 2024-ben. Ez egyáltalán nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a gazdák folyamatosan jelzik az állam felé, hogy gondjaik vannak, amelyekre az államvezetés nem nyújt megfelelő megoldásokat – vélik az adatelemzők.
Hasonló megfigyeléseket jegyeztek, amikor az egyéves viszonyítás helyett az első negyedévvel vetették össze a második negyedév adatait. Három hónap alatt 0,2 százalékkal emelkedett a foglalkoztatás aránya az országban, azaz 5209-cel több alkalmazottat jegyeztek. Az első negyedévtől a második végéig 5026-tal növekedett a vállalkozók száma is, ami 1,2 százalékos emelkedést jelent. Az említett időszakban 882-vel csökkent a mezőgazdasági termelők száma: az esetükben 1,9 százalékos a visszaesés. A cégekben dolgozók száma is csökkent, bár nem jelentősen: ebben a kategóriában 1065-tel kevesebb munkást jegyeztek, azaz 0,1 százalékkal csökkent a számuk az első negyedévi adathoz viszonyítva.
Az adatok elemzésével kiderült az is, hogy egy év alatt a legnagyobb emelkedést a védelmi és kutató tevékenységek területén jegyezték: az ágazatokban 27,7 százalékkal többen dolgoznak, mint az előző év ugyanazon időszakában. A második negyedévi adatok 13,5 százalékos növekedést mutatnak a munkások számát illetőn a tájékoztató és információs szolgáltatások területén is, de 9,9 százalékkal többen dolgoznak a gépek és eszközök javításával foglalkozók körében is. Másrészről, a legnagyobb visszaesést az építészeti és mérnöki tevékenységben jegyezték: ezekben a szektorokban 17,7 százalékkal csökkent az alkalmazottak száma. Bőrtermékek kidolgozásával 15,4 százalékkal kevesebben foglalkoznak, de 12,2 százalékkal csökkent a ruhaiparban alkalmazottak száma is – sorolják az elemzők. Hozzáteszik: az iparban dolgozók csökkent aránya sem meglepő, hiszen az elmúlt időszakban több külföldi cég is bezáratta a szerbiai gyárait.

Nyitókép: A ruhaiparban foglalkoztatottak száma 12,2 százalékkal csökkent (Fotó: Ótos András)