2025. július 18., péntek

Sikeres aratás, új lehetőségek

Bemutatkozott az adai KITE Kft. Kooperációs Központ

Az idei év egyik legjelentősebb mezőgazdasági eseményét tartották tegnap Adán, ahol a KITE Kft. vállalat ünnepélyesen lezárta a 2025-ös aratási időszakot, és egyúttal hivatalosan is bemutatta újonnan megnyílt kooperációs központját. A rendezvény apropóját az első 5000 tonna búza sikeres betárolása adta az újonnan üzembe helyezett silórendszerbe.

A jelenlévő vendégek, partnerek és termelők előtt elhangzott, hogy a múlt év komoly kihívásokat tartogatott az ágazat szereplői számára – az aszály, az alacsony gabonaárak és a magas kamatlábak érezhetően befolyásolták a mezőgazdasági folyamatokat. Az idei év azonban már kedvezőbb képet mutatott: jobb minőségű és magasabb hozamú termés került a raktárakba, a piac pedig stabilizálódni látszik.

Đorđe Mišković, az újvidéki KITE Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az a céljuk, hogy hosszú távon is stabil, kiszámítható rendszert alakítsanak ki a gazdák számára.

– A most elindított kooperációs modell lehetővé teszi, hogy a termelést közösen tervezzük meg partnereinkkel, miközben teljes körű támogatást biztosítunk számukra – legyen szó vetőmagról, növényvédő szerről, műtrágyáról, mezőgazdasági gépekről, szervizről vagy épp finanszírozásról. Az a célunk, hogy megbízható partnerek legyünk, akikkel hosszú távon lehet számolni.

A vállalat filozófiáját Predrag Aćimović kereskedelmi és pénzügyi igazgató ismertette.

– A KITE Kft. több mint forgalmazó: egy olyan rendszer, amelyben a termelők nemcsak eszközöket vásárolnak, hanem teljes gazdasági hátteret és pénzügyi biztonságot kapnak. Különösen büszkék vagyunk az OTP Bankkal közösen kialakított finanszírozási modellekre, amelyek révén akár két év türelmi idővel is elérhetők mezőgazdasági gépek. Emellett kamatmentes lehetőséget biztosítunk inputanyagokra, navigációs rendszerekre és kapcsolható munkagépekre is.
A cégvezetés hangsúlyozta: a beszerzés, a termelés, a betakarítás és az értékesítés egy zárt rendszerbe szervezve történik. A beszállított termények kifizetése például már a beadás napján vagy legkésőbb másnap megtörténik, versenyképes áron – ez a fajta gyorsaság és rugalmasság különösen fontos a kisebb termelők számára. A vállalat nemcsak a jelenlegi szükségletekre reagál, hanem előre is gondolkodik: a precíziós mezőgazdasági szolgáltatások, mint a talajmintavétel, a tápanyag-térképezés és a szaktanácsadás is elérhető a kínálatukban.

Đorđe Mišković: Hosszú távon is stabil, kiszámítható rendszert alakítunk ki a gazdák számára (Fotó: Ótos András)

Đorđe Mišković: Hosszú távon is stabil, kiszámítható rendszert alakítunk ki a gazdák számára (Fotó: Ótos András)

Az adai beruházás hátteréről Vlastimir Filipović, az Agronómia szektor vezetője nyilatkozott. Mint mondta, a magyarországi anyavállalat, a KITE Zrt. támogatásával valósult meg az új silóberuházás, amely révén a cég már a betárolásban és az export előkészítésében is kulcsszereplővé válik Vajdaságban. A tárolási kapacitás 6 cella, egyenként 1000 tonnával, valamint további tamponcellák és egy 750 m²-es padlós raktár révén biztosított.

A nyílt napon bemutatásra került a John Deere legújabb gépkínálata is. Nagy István, a KITE Kft. értékesítési menedzsere kiemelte:

Nagy István  (Fotó: Ótos András)

Nagy István (Fotó: Ótos András)

– A rendezvény elsődleges célja az új telephely és kapacitásainak bemutatása volt, emellett a termelők közvetlen kapcsolatba hozása a John Deere gépekkel, valamint kedvezményes árak kínálata az őszi vetésidényhez kapcsolódó vetőmagokra és műtrágyákra.

Az esemény nem csupán a bemutatók és tájékoztatók helyszíne volt, hanem lehetőséget adott a személyes találkozásokra, kötetlen beszélgetésekre is. A vendégek külön dicsérték, hogy az információk több nyelven – köztük magyarul is – elhangzottak.

A résztvevők visszajelzései és a vállalat vezetőinek véleménye alapján egyértelműen kirajzolódik: a KITE Kft. hosszú távra tervez Szerbiában. Az aratás lezárása nem csupán egy idény végét jelenti, hanem egy új korszak kezdetét is, amelyben majd a stabilitás, a partnerség és az innováció áll a középpontban.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Hat új siló épült, egyenként 1000 tonna gabona tárolására (Fotó: Ótos András)