2024. május 9., csütörtök

Kilencezer új orosz vállalat Szerbiában

A múlt év végéig orosz állampolgárok 9000 új vállalatot jegyeztettek be Szerbiában – közölte a Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség (APR). 2022-ben 6000, 2021-ben pedig kevesebb mint 2000 oroszok által irányított cég kezdte meg működését. Amióta 2022 februárjában Oroszország megtámadta Ukrajnát, mintegy 370.000 orosz polgár érkezett Szerbiába.

Az itt gazdálkodó orosz vállalkozók azt mondják, a vállalat vagy magánvállalkozó szerbiai bejegyzése hasonlóan történik, mint Oroszországban, csak egy kicsit tovább, nagyjából két hónapig tart. A háború kitörése utáni első hónapokban az ideérkező oroszok főleg a saját ízlésüknek megfelelő éttermeket, bárokat, kozmetikai szalonokat nyitottak, később inkább óvodákat, online kereskedéseket, termelő üzemeket kezdtek működtetni vagy az ingatlanforgalmazás felé fordultak Belgrádban és Újvidéken. A fő motiváció számukra az Európai Unió közelsége, de nagy szerepet játszik a szerb–orosz barátság is, valamint az, hogy Moszkva és Belgrád között repülővel csak három óra az út. Az orosz vállalkozók a szerbiai piac előnyei közé sorolják az alacsony, 15 százalékos jövedelemadót, valamint az országon áthaladó – a logisztikai cégek számára vonzó – nagy szállítási útvonalakat.

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)