2024. május 8., szerda

Fontos a nők gazdasági megerősödése

Megjelent a tartományi titkárság pályázata

A Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság pénteken pályázatot írt ki a női vállalkozók támogatására. A 7,3 millió dináros keretösszegű, vissza nem térítendő támogatásra azok a női vállalkozók tarthatnak igényt, akik gépek és felszerelések beszerzését tervezik. Ezenkívül számítógépek és szoftverek vásárlására, illetve minden olyan szolgáltatás igénybevételére adhatják át kérelmeiket, amellyel korszerűsítenék termelésüket.

Branko Ćurčić, a tartományi kormány alelnöke elmondta, örömmel tölti el, hogy az idén is folytathatják a női vállalkozók támogatását.

– A gazdasági fejlődést követő és koordináló tanács, amelynek az élén állok, megalakulása óta azon munkálkodik, hogy javítson a nők helyzetén az üzleti életben. A nők gazdasági megerősödése fontos a társadalom fejlődése szempontjából. Örömmel tölt el, hogy Vajdaságban folyamatosan növekszik a női vállalkozók száma. Az elmúlt időszakban képzéseket és konferenciákat is szerveztünk, amelyeken a női vállalkozók találkozhattak, elbeszélgethettek, és tapasztalatot cserélhettek. A tartományi kormány továbbra is azon munkálkodik, hogy olyan gazdasági légkört teremtsen, amely alkalmas a női vállalkozók fejlesztésére – fejtette ki Ćurčić.

Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár elmondta, a tartományi titkárság pályázatai által az elmúlt három és fél évben több mint 180 millió dinárt fordított a női vállalkozók támogatására.
 

Nenad Ivanišević (Fotó: Dávid Csilla)

Nenad Ivanišević (Fotó: Dávid Csilla)

– A tartományi titkárság a felszerelések beszerzését kérelmenként legfeljebb 400 ezer dinárral támogatja, a számítógépek és szoftverek beszerzését 200 ezer, a szolgáltatások igénybevételét pedig 150 ezer dinárral. A nők teljesen egyenlőek a társadalomban, a tartományi titkárság célja, hogy kiegyenlítse a nemek arányát a gazdaságban. Manapság nem könnyű női vállalkozónak lenni, ezért arra bátorítom a hölgyeket, hogy ne adják fel az álmaikat és a terveiket. Remélem, hogy az idén is sikerekről számolhatunk be – fogalmazott Ivanišević.

A pályázatra azok a Vajdaság területén dolgozó női vállalkozók jelentkezhetnek, akik a Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség nyilvántartásában szerepelnek. A pályázat február 19-éig áll nyitva.

Nyitókép: Branko Ćurčić (Fotó: Dávid Csilla)