2024. május 9., csütörtök

A munkaerőhiány csökkentéséért

Képzés programozók számára

A Vajdasági Informatikai és Technológiai Klaszter a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkársággal karöltve programozó képzést szervez a munkaerőhiány csökkentése céljából az IT-szektorban. A képzés a jövő év elején kezdődik és 10 hónapig tart.

Milan Šolaja, a Vajdasági Informatikai és Technológiai Klaszter igazgatója elmondta, hogy 9 éve szerveznek képzéseket az IT-szektorban, és eddig nagyon jó visszajelzéseket kaptak. 

– A programban részt vevők legnagyobb hányada sikeresen munkába áll a képzés elvégzése után. Örömmel tölt el, hogy sikeresen együttműködünk a tartományi titkársággal. A képzés résztvevői olyan tudást szerezhetnek, amivel sikeresek lehetnek a munkaerőpiacon. Szerbiában továbbra is nagy a kereslet a programozók iránt, az idén több ezren álltak munkába az IT-szektorban. Ahhoz, hogy az  ágazat tovább fejlődjön, elengedhetetlenek a nagy tudású szakemberek. Ezért is szervezünk képzéseket.  Fontos azonban elmondani, hogy az oklevél megszerzése csak a kezdet, hiszen utána kezdődik az igazi tanulás.

A képzésre mindenki jelentkezhet, aki szeretne az IT-szektorban dolgozni, s ehhez mindössze  középiskolai végzettség és szerb állampolgárság szükséges. A résztvevők színvonalas oktatásra számíthatnak, az előadók pedig tapasztalt szakértők lesznek az Újvidéki Egyetem Műszaki Karáról. Január 5-éig lehet jelentkezni, remélem, hogy nagy lesz az érdeklődés – fogalmazott Šolaja.

Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár elmondta, örömmel tölti el, hogy Vajdaságban jelenleg rekordalacsony szinten van a munkanélküliség, de az a cél, hogy tovább csökkenjen. 

– Jelenleg munkaerőhiány uralkodik az IT-szektorban, az idegenforgalomban és a vendéglátóiparban. Ahhoz, hogy Vajdaság sikeres legyen, fejleszteni kell az említett ágazatokat. A tartományi titkárság az idén programozók, szakácsok, idegenvezetők részére is szervezett képzéseket. Fontos, hogy a tehetséges fiatalok munkába álljanak és itthon érvényesüljenek. A mai világban elengedhetetlen a folyamatos továbbtanulás. A tartományi titkárság figyelemmel követi a munkaerőpiac helyzetét, ezért csak olyan képzéseket szervez, amelyekkel a résztvevők sikeresen elhelyezkedhetnek. A tartományi titkárság jövőre is nagy hangsúlyt fektet a képzésekre, követi a munkaerőpiac mozgását, elbeszélget a gazdasági szereplőkkel, hogy megtudja melyik ágazatban van szükség leginkább munkavállalókra. Fontos, hogy Szerbiának kiváló szakemberei legyenek, akik versenyképesek a globális piacon – fejtette ki Ivanišević.

Nyitókép: Dancsó Áron felvétele