2024. május 11., szombat

Nem változtak érdemben a globális élelmiszerárak

Nem változott érdemben az élelmiszerek világpiaci ára novemberben havi szinten az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint. Az alacsonyabb nemzetközi gabonajegyzéseket ellensúlyozta a növényi olajok magasabb ára.

Novemberben a nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak irányadó átfogó árindexe 120,4 pont lett, megegyezett az októberivel, és 10,7 százalékkal volt alacsonyabb a tavaly novemberinél.

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, gabonatermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

Novemberben a FAO gabonaárindexe 3 százalékkal csökkent októberhez képest, egyebek között a búza ára 2,4 százalékkal esett.

A növényiolaj-árindex átlagosan 3,4 százalékkal nőtt októberrel összevetve. Ezen belül a pálmaolaj nemzetközi ára több mint 6,0 százalékkal emelkedett novemberben, részben a vezető importáló országok növekvő keresletének, illetve a legnagyobb termelő országok szezonálisan alacsonyabb kínálata miatt. A napraforgóolaj világpiaci ára mérsékelten emelkedett, míg a szójaolaj és a repceolaj jegyzései enyhén csökkentek novemberben.

A tejtermékek árindexe átlagosan 2,2 százalékkal nőtt részben az északkelet-ázsiai vásárlók vaj és sovány tejpor iránt megugrott kereslete, illetve a nyugat-európai téli ünnepek előtt megnövekedett belső kereslete hatására.

A cukorárindex átlagosan 1,4 százalékkal nőtt havi és 41,1 százalékkal éves szinten, mert előrejelzések szerint csökken a termelés a két vezető exportáló országban, Thaiföldön és Indiában az El Nino időjárási jelenség hatásaként szárazabbá váló időjárás miatt.

A FAO húsárindexe novemberben átlagosan 0,4 százalékkal volt alacsonyabb az októberinél, részben a baromfi-, sertés- és szarvasmarhahús világpiaci árának kismértékű csökkenésére.

Tavaly a FAO átlagos élelmiszerár-indexe 143,7 pont volt, 18 ponttal (14,3 százalékkal) magasabb, mint 2021-ben. 

Nyitókép: Ótos András felvétele