2024. május 9., csütörtök

Elkészült a szerb–bolgár földgáz-interkonnektor

Még a héten indul a próbaüzemeltetés

Dubravka Đedović Handanović bányászati és energiaügyi miniszter vasárnap megtekintette a Szerbia és Bulgária gázrendszerét összekötő létesítményt, melynek építése most fejeződött be, és amelyet Szerbia stratégiai fontosságú projektumnak tekint, mivel lehetővé teszi az ország különféle forrásokból való, biztosabb és stabilabb gázellátását, különösen Azerbajdzsánból.

„A szerb–bolgár interkonnektor az első nagy energetikai projektum, melyet sikerült idejében, 12 hónap alatt befejezni. Mindössze egy éve, hogy megkezdődtek a munkálatok, és azóta 109 kilométer hosszan épült meg az új vezeték, négy gáznyomás-szabályozó és -mérőállomással Pirotban, Dimitrovgradban, Bela Palánkán és Nišben, valamint egy nagy adóvevő állomással Trupale településen. Várható, hogy a hét végéig megkezdődik a próbaüzemeltetés” – mondta az energiaügyi miniszter. Emlékeztetett arra, hogy Szerbia aláírta a Bulgartransgasszal az interkonnekcióra vonatkozó szerződést, valamint az ellátásról szóló üzleti szerződést, amely szerint a jövő év végéig Azerbajdzsánból 400 millió köbméter földgáz érkezik Szerbiába, és 2026-ig évente ennyit küldenek, 2027-től pedig ezt a mennyiséget a háromszorosára növelhetik.

„Örömömre szolgál, hogy az államfő bejelentette: az új összekötő vezeték átadását Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök és Rumen Rudev bolgár államfő látogatásával pecsételik meg, ami jelentős esemény lesz a kétoldalú kapcsolatok erősítése szempontjából” – jegyezte meg a miniszter asszony, majd arra is rámutatott, hogy a szerb–bolgár gázvezeték Délkelet-Szerbia gázellátását is előmozdítja, de a zöld átállási folyamat végett is fontos.  „A lakosság és a gazdaság szempontjából egyaránt jelentős projektumról van szó, hiszen nagyszámú ipari létesítmény és háztartás kapcsolódhat a hálózatra, ugyanakkor elősegíti a szénről és a fűtőolajról való áttérést tisztább energiaforrásokra. Nem kevésbé fontos, hogy a projektum erősíti Szerbia pozícióját Európa gáztérképén, mivel 1,8 milliárd köbméter gáz szállítását teszi lehetővé Azerbajdzsánból és a Kaszpi-térségből Közép-Európa országaiba” – emelte ki a tárcavezető.

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)