2024. május 9., csütörtök

Felélénkül az autópiaci forgalom

A korábbi előrejelzésénél jobb értékesítési eredményeket vár ebben az évben a német autóipar szakmai képviseleti szervezete (VDA). A jövőbeli eladásokkal kapcsolatban azonban borúlátó.

A VDA arra számít, hogy az idén Európában 12,3 millió autót adnak el a kereskedők, kilenc százalékkal többet, mint tavaly. Előzőleg még csak hétszázalékos növekedésben reménykedett a szervezet. A német autópiacon, amely a legnagyobb az EU-ban, szintén jobb eredményre számít: a korábban várt négyszázalékos emelkedés helyett hatszázalékost, illetve 2,8 millió személygépkocsi értékesítését.

Hildegard Müller VDA-elnök azonban óvatosságra int, hiszen az idén az eladások még mindig bő húsz százalékkal elmaradhatnak a koronavírus-világjárvány által nem érintett utolsó év, vagyis 2019 eladási adataitól. A visszafogott megrendelések pedig arra utalnak, hogy még korai az ágazat problémáinak felszámolásáról beszélni.

Az autóipar jelenleg elsősorban a koronavírus-járvány idején felhalmozódott rendelések teljesítésén dolgozik. Új megrendelésekből viszont elég kevés van, ami a globális gazdaság bizonytalanságaival hozható összefüggésbe, ezért az ágazati kilátások hosszabb távon borúsnak tűnnek.

Ebben az évben mindenesetre jó eredmények várhatók. A VDA úgy becsüli, hogy a világ legnagyobb személygépkocsi-piacának számító Kínában 2023-ban három százalékkal több autót (23,9 millió darabot) vásárolnak majd, mint az előző évben, az Egyesült Államokban pedig 14,7 milliót, s így hét százalékkal nőnek az értékesítések a korábban várt négy százalék helyett. 

Figyelemre méltó, hogy globális szinten jelentősen megnőtt az elektromos járművek (EV) eladása. Ezekből a típusokból 2023 első felében már csaknem 6,2 milliót vásároltak meg világszerte, ami 49 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Egész évben pedig legalább 14 millió EV értékesítése valószínűsíthető, vagyis 39 százalékkal több, mint tavaly.

Szakértők szerint eddig Kínában volt a legnagyobb érdeklődés az EV-k iránt, amelyekből ott (hat hónap alatt) 3,4 milliót értékesítettek, ami a globális eladások 55 százalékának felel meg. Ennek ellenére egyáltalán nem biztos, hogy a gyártók elégedettek az eredményeikkel, hiszen az eladások növekedési üteme januártól júliusig 43 százalékra lassult a múlt év első felében mért látványos 118 százalékos bővülés után.

A rengeteg gyártónak köszönhetően Kínában sokrétű a választék az elektromos járművek piacán, amelyen azonban egyetlen modellnek sincs tíz százaléknál nagyobb részesedése. Még a vezető márkának, a BYD-nek sem. Annak ellenére sem, hogy a modelljei már 58 másik országban is beszerezhetők.
Miközben Kínában jócskán visszaestek az eladások, Európában jelentősen felgyorsultak. Az ókontinens azzal is eldicsekedhet, hogy az elektromos autók második legnagyobb piacává vált. Annak köszönhetően, hogy a területén 1,5 millió járművet sikerült eladni az év első felében, s ezzel 24 százalékos globális piaci részesedéshez jutnia. Az EV-k eladása hat hónap alatt 34 százalékot emelkedett a tavalyi első fél év kilencszázalékos bővülése után.
Az Egyesült Államokban is nőtt az EV-k eladása, de arányaiban sokkal kisebb mértékben, mint Kínában. Az USA-ban az első hat hónapban „csak” 850 ezer EV-t értékesítettek, így ez a globális piaci részesedés 13 százaléknak felelt meg.

Az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete (ACEA) szerint az EU autópiaca kezd kilábalni a tavalyi alkatrészhiányból. A szervezet számokkal is igyekezett hitelesíteni nemrég ismertetett állítását. 

Rámutatott arra, hogy januártól augusztusig 17,9 százalékkal nőtt az új autók forgalomba helyezése a tagországokban, amelyekben összesen 7,1 millió gépkocsit vásároltak. (Az ősz első két hónapjában is folyamatosan erősödött az európai autópiac; októberben például 14,6 százalékkal 855 484-re nőtt az összeladás.) Ez a mennyiség azonban még elmarad a koronavírus-járvány előtti utolsó év, vagyis 2019 első nyolc hónapjában forgalomba helyezett kilencmilliótól.

Ennek ellenére biztatónak tűnik, hogy a nyár végéig két számjegyű növekedést sikerült elérni az autóeladások területén a legtöbb tagállamban, így a négy legnagyobban is: Spanyolországban 20,5 százalékost, Olaszországban 20,2 százalékost, Franciaországban 16,6 százalékost és Németországban 16,5 százalékost.

Csak az augusztus arról is nevezetes marad, hogy már a tizenharmadik egymást követő hónap volt, amelyben nőtt az eladott új autók száma az EU-ban. És arról is, hogy az akkumulátoros-elektromos személygépkocsik részesedése először érte el a 21 százalékot a forgalomba helyezett autók között. A tavalyi azonos időszakban ez az arány még csak 11,6 százalék volt.

A növekedés ellenére a benzinüzemű autók továbbra is a legnépszerűbbek, amit az is bizonyít, hogy az év első nyolc hónapjában 36,5 százalék volt a részarányuk a forgalomba helyezésekben. A dízelüzeműek már nem igazán bírják a versenyt, és egyre kedvezőtlenebb a helyzetük: a január–augusztus időszakban már csak egy hajszállal előzték meg az akkumulátoros elektromos autókat, amelyekből a nyár utolsó hónapjában 165 ezret helyeztek forgalomba az EU-ban, csaknem 118,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Januártól augusztusig pedig majdnem egymillió új EV került be a forgalomba, ami éves összevetésben 62,7 százalékos növekedésnek felel meg.

Október végére azonban már több elektromos autót adtak el az EU-ban, mint dízelt. Ezáltal az utóbbiak részaránya a tavalyi 16 százalékról 12-re csökkent.