2024. július 20., szombat

Kapcsolatokat építeni, technológiákat fejleszteni

Beszállítók napja az Újvidéki Vásáron

Az Újvidéki Vásár Master Központjában tegnap megtartották a beszállítók napját, amelyet az idén is az autógyártást kiszolgáló iparnak szenteltek. Az eseményt a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség szervezte azzal a céllal, hogy a hazai és külföldi cégek képviselői megismerjék egymást, elbeszélgessenek és tapasztalatot cseréljenek. Az eseményen 176 hazai és külföldi cég vett részt, a régió országai mellett Olaszországból és Franciaországból is érkeztek vendégek. A szervezők becslése szerint a rendezvény ideje alatt mintegy ezer találkozót bonyolítottak le. 

A megnyitón Igor Mirović tartományi kormányfő kiemelte, hogy fontos összakapcsolni a külföldi és a hazai vállalatokat. 

– Az idén a Vajdasági Fejlesztési Ügynökségen keresztül először írtunk ki pályázatot a vajdasági vállalatok számára, amellyel ösztönözzük a technológiailag legkorszerűbb felszerelések beszerzését. Ezáltal szeretnénk a tevékenységüket magasabb szinte emelni annak érdekében, hogy megfeleljenek a piac követelményeinek. A tartományi kormány a külföldi vállalatokat is támogatja, a hangsúlyt azonban a vajdasági vállalkozásokra helyezi. A tartományi kormány, a Vajdasági Gazdasági Kamara és a Vajdasági fejlesztési Ügynökség a jövőben is támogatja a vállalkozók érvényesülését. Fontos ugyanis, hogy a hazai vállalatok eredményesek és versenyképesek legyenek. Mindenképpen lényeges a hazai és a külföldi üzleti kapcsolatok bővítése, valamint a vajdasági és külhoni vállalatok áruforgalmazási hálózatának erősítése. A hazai vállalatokat fontos arra serkenteni, hogy bekapcsolódjanak a külföldi cégek beszállítói láncolatába. Az a cél, hogy javítsunk a gazdasági mutatókon, ezért a közeljövőben növelni kell a kivitelt. A tartományi kormány továbbra is azon munkálkodik, hogy kedvezőbb üzleti légkört teremtsen a vállalatok számára – fejtette ki Mirović.

A beszállítók napján számos cég képviseltette magát, többek között a Nidec Electric Motor, a Nidec Elesys Europe, a Continental Automotive, a Haitian Machinery, a Toyo Tires, a Zumtobel Group, a Cooper Standard.

Nyitókép: Az idén 176 hazai és külföldi cég vett részt a rendezvényen (Fotó: Dávid Csilla)