2024. május 8., szerda

Gondban a hazai sertéstenyésztők

A sertéstenyésztésben jelenleg rendkívül kedvezőtlen a helyzet, a termelők még mindig nagy válságban vannak. Ehhez hozzájárult a járvány, az inputanyagok drágulása, az ukrajnai háború, valamint az állam érdektelensége, hogy segítsen ennek a szektornak – hangzott el a Vajdasági Gazdasági Kamarában megszervezett találkozón, amelyen jelen voltak a sertéstenyésztők és a terület szakértői. Rámutattak arra, hogy Szerbia nem állít elő elegendő mennyiségű húst, ezért behozatalra szorul.

– Szerbia kilenc hónap alatt 213 ezer malacot és 31 ezer tonna sertéshúst importált. Egy kiló hízósertés átlagára az első hat hónapban 156,5 dinárba került. Ezzel egyidejűleg megdrágultak a termelésben használt inputanyagok, a kukoricának gyenge volt a hozama és a minősége. A sertéstenyésztők rámutattak az illetékes minisztérium mulasztásaira is.

– Hetvenötezer bejegyzett kocánk van, további 20-30 százalék nincs regisztrálva. A hízótelepek össztermelése mintegy 1,2 millió darab, ha a létszámból levonjuk a levágott malacok számát. Amennyiben 5 millió sertésre lenne szükségünk, világos, hogy nagy gondban vagyunk – mondták a termelők.

Emlékeztettek arra, hogy pár hónapja az illetékesekkel folytatott megbeszéléseken arról egyeztek meg, hogy az első osztályú hús ára 260 dinár lesz, jelenleg ugyanis 200 vagy 210 dinár. Hangsúlyozták, hogy a sertéscomb árkorlátozása 11 hónapja tart, a törvény szerint pedig csak hat hónapig tarthat. A találkozón egyebek mellett megvitatták a Horvátországból behozott hús eredetét, valamint a húskészítmények ellenőrizetlen behozatalát. Rámutattak arra is, hogy senki nem ellenőrzi, hogy az üzletekben árult húst Szerbiában állítják-e elő, és kérdéses a fagyasztott hús kiolvasztása is, mivel a szabályok szerint ezt csak egyesek tehetik meg. Figyelmeztettek, hogy a behozatal veszélyezteti a termékek biztonságát, ha ezek a kiskereskedésekbe kerülnek, mivel Szerbiában nincs elegendő kamra a kiolvasztásukra. A válság legsúlyosabb terheit a sertéstenyésztők viselik. A termelők és a vágóhidak nemrég megosztották a fizetést a hús eladásából, és most a gazdák vannak veszteségben. A sertéstenyésztés kedvezőtlen helyzetének egyik fő okozója az olcsó, feldolgozott termékek kiskereskedelmi láncokon keresztül történő behozatala, és hogy az alacsony felvásárlási árakat a feldolgozóhelyek diktálják, így ez a munka nem kifizetődő – mondták a sertéstenyésztők.

A gazdák sürgős találkozót követelnek Jelena Tanasković új mezőgazdasági miniszterrel, és konkrét javaslatokat terjesztenének elő a válság enyhítésére. Az egyik javaslat, hogy az állam vásárolja fel a sertéseket árukészleteinek feltöltésére.