2026. május 3., vasárnap

Nagy az érdeklődés a feldolgozóipari kisüzemek építése iránt

A tartományi mezőgazdasági titkárság 131 millió dinárt hagyott jóvá jégvédelmi hálók vásárlására és a feldolgozóipar fejlesztésére

Branislav Bogaroški tartományi mezőgazdasági titkár szerdán 91 szerződést írt alá azokkal a termelőkkel, akik vissza nem térítendő támogatásban részesültek a jégvédelmi hálók megvásárlására és a feldolgozóipari kisüzemek létesítésére meghirdetett pályázatokon. A tegnap jóváhagyott összegek értéke mintegy 131 millió dinár.

Bogaroški a szerződések megkötése után elmondta, hogy a korábbi évekhez képest jóval nagyobb érdeklődés nyilvánult meg a tartományi mezőgazdasági titkárság szóban forgó pályázatai iránt. Ez egyebek mellett a titkárság munkatársainak téliutói akciójával is magyarázható, melynek során szinte valamennyi vajdasági községben sikerült ismertetni az idei év pályázati lehetőségeit.

– A vártánál nagyobb érdeklődés nyilvánult meg a feldolgozóipari kisüzemek létesítésére, így az idei évre előirányzott 70 millió  dináros keretből szinte az egész, megközelítőleg 66 millió dinár, került kiosztásra – mondta Bogaroški. Hozátette, hogy a titkárság az év második felére is tervez egy pályázatot kiírni, kisüzemek létesítésére, de hogy ez megvalósulhasson, szükség van a költségvetés átütemezésére.

Mint elhangzott, a legtöbb vajdasági gazda a gyümölcs és a konyhakerti vetemények feldolgozására szolgáló ipari berendezés beszerzésére, valamint hűtőházak építésére kérte a pénzt. Csupán a gyógy- és fűszernövények feldolgozása iránt nem nyilvánult kellő érdeklődés.

A szerdai szerződéskötéseknek köszönhetően még 85 hektár vajdasági termőföld fölé kerül jégvédelmi háló.

Magyar ember Magyar Szót érdemel