2026. május 1., péntek
IMF - TÁRGYALÁSOK

Tizenötezerrel kevesebb a közalkalmazott

Mintegy 15.500 személlyel dolgoznak kevesebben az államapparátusban, és ezzel Szerbia teljesítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) iránti kötelezettségét, amelyet a több mint egy évvel korábban jóváhagyott készenléti hitel negyedik és most történő ötödik felülvizsgálata során vállalt magára – tudta meg a Večernje novosti. A lap értesülése szerint köztársasági szinten 8511 személy, a tartományi adminisztrációból 250, míg a helyi önkormányzatokból 5751 foglalkoztatott vált meg munkahelyétől. Az újságcikk szerint nincs kizárva, hogy az említett létszám végleges.
Mint ismeretes, a közszféra alkalmazottjainak észszerűsítésével kapcsolatosan az ország kötelezettséget vállalat. A tavalyi év végén megszülettek azok a kormánydöntések, amelyek meghatározzák a maximálisan alkalmazható személyek létszámát. Az elbocsátások első körét még februárban kellett volna teljesíteni, és a tavaly decemberi adatok szerint a közszférában dolgozó 514 573 meghatározatlan időre alkalmazott személy közül 500 061 tarthatja meg állását. Tehát, Az államigazgatási és önkormányzati minisztérium kimutatása szerint 14 512 személytől kellett búcsút venni.
Egyébként, az IMF küldöttségével tegnap Aleksandar Vulin munkaügyi miniszter is tárgyalásokat folytatott, aki a munkanélküliek és a közvállalatokban munkaerő-felesleggé nyilvánított személyek felzárkóztatására tett állami kísérletekről beszélt. A cél, hogy a szürkegazdaságból minél többen a fehér gazdaságba kerüljenek át a munkaügyi törvénnyel összhangban.
A miniszter szerint a munkaügyi felügyelőség is kiváló eredményeket mutatott fel, de a szürkegazdaság elleni harcot továbbra sem adják fel. A szociális juttatások körüli visszaélések ellen is fokozottabb fellépést helyezett kilátásba.
Hírügynökségi értesülések szerint James Roaf, az IMF szerbiai delegációjának vezetője elégedettséggel fogadta az elhangzottakat.

Magyar ember Magyar Szót érdemel