Csökkenéssel nyithatnak hétfőn a vezető európai értéktőzsdék, mivel a befektetők egyre inkább aggódnak a Nagy-Britannia európai uniós tagságáról június 23-ra kiírt népszavazás kimenetele miatt, így kerülik a kockázatvállalást és a bizonytalan időkben biztos menedéknek számító eszközökbe csoportosítják át tőkéjüket.
Az IG Markets londoni elemzőcég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 27 ponttal, 0,4 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 82 ponttal, 0,8 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 37 ponttal, 0,9 százalékkal esik a nyitásban.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke vasárnap kijelentette, hogy ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból (Brexit), akár hét évig is eltarthat egy új megállapodás kidolgozása. Tusk szerint "szomorú, de viszonylag egyszerű" lesz megszüntetni a Nagy-Britannia és uniós partnerei közötti szerződéseket, ami két évbe kerülhet.
Utána legalább öt évet vesz igénybe a kapcsolatok helyreállítása az unió maradék részével, "de a sikert semmi nem garantálja" - mondta.
Az óvatosságot indokolja az is, hogy a héten tartja kamatdöntő ülését az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve. Elemzők nem várnak kamatemelést a Federal Reserve nyíltpiaci bizottságától, az viszont nem kizárt, hogy a japán jegybank tovább lazítja monetáris politikáját.
Hétfőn nem várható piacmozgató hatású makroadat sem Európából, sem az Egyesült Államokból. A héten a legfontosabb adat az euróövezet ipari termelésének áprilisi statisztikája lesz. Elemzők több mint egyszázalékos növekedésre számítanak.
Az olaj világpiaci ára csökken. A Brent határidős jegyzése az utóbbi egy hét alatt először esett 50 dollár alá, mivel az amerikai olajfúrások bővülését mutató adatok felerősítették azokat a véleményeket, hogy az árak közelmúltbeli gyors emelkedése fékezheti az olajpiacok újbóli kiegyensúlyozódását. Az olajárak közel 90 százalékkal nőttek a februári mélypontról.
Közép-európai idő szerint reggel fél nyolckor az észak-tengeri Brent augusztusi szállításra hordónként (159 liter) 50,09 dollárba került, 45 centtel, 0,89 százalékkal lett olcsóbb az ázsiai kereskedésben. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára júliusi szállításra hordónként 48 centtel, 0,98 százalékkal, 48,59 dollárra esett. Eddigi napi mélypontján a Brent 49,80, a WTI pedig 48,22 dollárba került.
Ázsiában kéthavi mélypontra gyengültek a tőzsdeindexek a Brexit miatti aggodalmak felerősödése miatt. Tokióban 3,03 százalékos, Hongkongban 2,47 százalékos, Ausztráliában 0,92 százalékos, Dél-Koreában pedig 1,86 százalékos mínuszban álltak az irányadó mutatók a záráshoz közeledve. Sanghajban 1,18 százalékos, Sencsenben pedig 1,49 százalékos veszteséget mutattak az indexek.
A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,8 százalékkal 3138 pontra esett a kereskedés félidejére.
A nyugat-európai tőzsdék már a múlt hét közepén lejtőre kerültek, és pénteken már a harmadik egymást követő napon zártak veszteségben.
A frankfurti DAX-index 254,45 ponttal, 2,52 százalékkal, 9834,62 pontra, a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 116,13 ponttal, 1,86 százalékkal, 6115,76 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 98,89 ponttal, 2,24 százalékkal, 4306,72 pontra süllyedt.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 2,56 százalékkal 2912,58 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 2,34 százalékkal, 1308,83 pontra csökkent zárásra.



