Amíg nem teremtődnek meg a feltételek a Belgrád–New York járat beindításához, addig az utasok a transzatlantik útra szánt Airbus A330-as, szélestörzsű, nagy kapacitású, közepes és hosszú távú utakra tervezett utasszállító repülőgéppel utazhatnak a környező országokba – írja az Air Serbia légi közlekedési vállalat jelentésében.
Az Air Serbia 254 ülőhelyes gépe június 10-én Podgorica és Belgrád között fog közlekedni, másnap Belgrád és Banjaluka között, 12-e és 21-e között pedig több alkalommal indul a gép a fővárosból Zágrábba.
A közleményben arra is kitérnek, hogy ebben a promóciós időszakban a horvát és a szerb főváros közötti távra a jegy egy irányba 39 euróba kerül az A330-ason. A menettérti jegy 69 euró.
– Hatalmas lelkesedéssel várták az új Airbus érkezését, már több polgár is jelezte, hogy szeretné megtapasztalni, milyen repülni egy ekkora géppel – magyarázta Dane Kondić, az Air Serbia vezérigazgatója.
A Belgrád–New York vonalon egyébként június 23-ától indítják az első gépet.
Az említett A330-as jelzésű gépnek 18 az első osztályú és 236 másodosztályú ülőhelye van. Minden egyes ülőhelyet elláttak szórakoztató rendszerrel, azzal, hogy az első osztályon az ülések teljesen hátrahajthatók.



