Év végéig a szerbiai autópálya-hálózat újabb 90 kilométerrel fog bővülni – jelentette be Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, mondván, hogy ezzel végéhez közeledik a közlekedési folyosók kiépítése. Szintén az év végéig a közúti infrastruktúra 200 kilométernyi szakaszát tervezik helyreállítani.
A folyamatban lévő közlekedési infrastrukturális projektumok értéke 3,2 milliárd euró, az előkészítés fázisában lévő projektumok értéke pedig 2,5 milliárd euró – magyarázta a miniszter. Az új projektumok egyike a Niš–Merdare autópálya.
Mihajlović elmondása szerint az utóbbi két évben 170 kilométernyi autópályát építettek ki az országban. A miniszter értékelése szerint a siker kulcsa a csapatmunka és a jó együttműködés. A szerb kormány számára prioritás lett az infrastruktúra, nyomatékosította Mihajlović, majd azt is megerősítette, hogy az elmúlt tíz évhez viszonyítva a jövőben az elvégzett munka minőségét is jobban szem előtt tartják.



