2026. május 1., péntek

Kiadó lesz háromszázötven kilométer vasútvonal

A használaton kívüli szakaszokat akár magáncégek is bérbe vehetik

Az országban mintegy 350 kilométer vasútvonal használaton kívül van, és csak költséget jelent fenntartása. Ennek megoldása céljából a kormány hatástanulmányt készít arról, miként lehetne ismét üzembe helyezni őket – jelentette ki tegnap Zorana Mihajlović építésügyi miniszter a belgrádban megtartott közúti konferencián.

Mint kifejtette, a készülő felmérés választ ad azokra a kérdésekre, hogy mely vasútvonalak tartoznak a stratégiailag fontosak közé, melyek hoznak profitot az állam konyhájára, és melyek azok, amelyeket az önkormányzatok bevonásával magánvállalkozóknak lehetne kiadni teherszállításra.

– Az országban mintegy 3600 kilométer vasútvonal van, és ebből megközelítőleg 350 kilométer nincs használatban, viszont fenntartásáról gondot kell viselni – mondta a miniszter asszony.

Újságírói kérdésre, igaz-e, hogy az állam felszámol mintegy 800 kilométernyi vasútvonalat, Mihajlović asszony elmondta, még a minisztérium sem dönthet az útvonalak megszüntetéséről, de a tanulmány elkészítése folyamatban van, és szintén a szerbiai vasutak reformjának része. Emlékeztetett arra, hogy tavaly került elfogadásra az a törvény, amely kimondja, az állam mellett mások is „dolgozhatnak” a vasutakon, ami azt jelenti, hogy ezután az önkormányzatok pályázatok útján bérbe adhatják a használaton kívüli szakaszokat.

– A vasutak tulajdonosa természetesen az állam maradna, akárcsak a villanyhálózat esetében, de lehetőség nyílik mások bevonására is, akik bizonyos feltételek mellett a vasúthálózat és a vonatok karbantartását is vállalják – mondta Zorana Mihajlović.

Mindezen lépések – tette hozzá a miniszter asszony – a hazai vasút liberalizációját és a piaci feltételek közepette történő üzletelést szorgalmazzák.

Magyar ember Magyar Szót érdemel