2026. május 1., péntek

Háromszázmillió euró az EBRD-től

A szerb kormányra komoly feladat vár, mert a magánosítás még nem ért véget

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBDR) az idei év folyamán is több mint egymilliárd euró értékű beruházást tervez megvalósítani a Nyugat-Balkán területén. Ebből a pénzből mintegy 300 millió eurót Szerbiának szán – jelenetette ki Daniel Berg, az EBRD szerbiai irodájának vezetője az SZTR egyik műsorában szerepelve. Mint kifejtette, a bankok által csak a kis- és a közepes vállalkozásokba 100 millió eurót is meghaladó összeget kívánnak az idén befektetni, valamint érdekeltséget látnak a belgrádi Nikola Tesla Repülőtér és a Szerbiai Telekom magánosításában. A két állami nagyvállalat jövőjét illetően már folynak a tárgyalások a szerb kormánnyal.

– A szóban forgó két nagyvállalat csupán két lehetőség a sok közül, mert ismereteink szerint komoly külföldi vállalatok is fontolgatják terjeszkedésüket Szerbiában. Emellett különösen fontos, hogy a kínai vállalatok is szemet vetettek a térségre, ugyanis nemrég óta Kína is részévnyese lett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak – mondta Daniel Berg.

Az irodavezető emlékeztetett arra is, hogy tavaly Szerbia képviselete is aláírta azt a szándéknyilatkozatot, amelynek értelmében mindent megtesz a kedvezőbb beuházási légkör megteremtéséért. Tehát a szerb kormányra most komoly döntések meghozata hárul, mert még a magánosítás nem ért véget, és a beruházók csalogatása érdekében az üzleti légkört is javítania kell. A munkához mihamarabb hozzá kéne fogni – emlékeztetett Daniel Berg.

Magyar ember Magyar Szót érdemel