A Sila Kft. a közhasználati láncokat gyártó európai cégek élvonalába tartozik. A kétszáz munkást alkalmazó 56 éves bácskossuthfalvi vállalat a közfelhasználású láncok gyártásán kívül, rendelkezik saját felületkezelő, műanyagfröccsentő részleggel, 2010-ben a német partnerrel együtt indították el a kötélgyártást, ma már 400 fajta kötelet gyártanak, és saját karbantartó- és gépkészítő üzemük is van. Tavaly a cégvezetés úgy határozott, hogy a nagy vásárokon való megjelenés mellett házi kiállítást is szerveznek a cég udvarában. Az első házi kiállítás tapasztalataiból merítve idén májusban ismét megszervezték, és új tartalmak is kerültek a rendezvénybe. Stefanović Emilia kereskedelmi igazgatóval, a rendezvény főszervezőjével és Ifj. Méhes Béla igazgatóval beszélgettünk.
- A tavalyi házi kiállításunk egy napos volt, idén pedig úgy döntöttünk, egyrészt a részvevők száma miatt, másrészt pedig, hogy szerettünk volna egy nyílt napot tartani, hogy két naposra bővítjük. A vajdasági fém klaszterből is vártunk vendégeket. Az első napon a már meglévő parntereink és a protokoll vendégek fogadása történt, a nyílt napot több fórumon is meghirdettük, és minden érdeklődőt szeretettel vártunk. Az első kiállításunknak jó volt a visszhangja, jelezték, jó volt egy helyen látni a termékskálánkat, látni a termelést, a megvendégelés is tetszett nekik, és így az idén még több külföldi partner jelzett vissza, a vendégek száma elérte a 150-et. - foglalta össze Stefanović Emilia.
Ifj. Méhes Béla a Sila kft. igazgatója arról beszélt, miért fontosak ezek az események a cég számára.
Ifj. Méhes Béla: A személyes kontaktus az európai elektronikus világban fölöslegesnek tűnik, én pedig továbbra is azt gondolom, hogy nagyon fontos (Fotó: Herceg Elizabetta)
– A teljes termékskálát be tudjuk mutatni, közvetlenül tudunk találkozni a vevőinkkel, partnereinkkel, és beszélgetésre is nyújt alkalmat a házi kiállítás, valamint szakmai tanácsot, termelési tanácsot is tudunk nyújtani. Ezért döntöttünk úgy, hogy elhívjuk hozzánk a hazai és a külföldi partnereinket is. Minden vevőnek van egy sajátos igénye, és nem biztos, hogy minden termékünket ismeri. Lehetőség ez a vásárlásra természetesen, de a cél az, hogy megismerjék a termelésünket, a termékskálánkat. A személyes kontaktus az európai elektronikus világban fölöslegesnek tűnik, én pedig továbbra is azt gondolom, hogy nagyon fontos.
Tavaly, mikor elemeztük az első kiállításunk eredményeit, akkor láttuk, hogy jelentősebb vásárlás valósult meg, azt gondolom, hogy ez egyértelműen jó, de másrészről az is fontos, hogy jobban megismertek bennünket. Vannak, akik ismernek bennünket a láncról, de nem tudják, hogy kötelet is gyártunk, vannak akik a műanyag termelésünket ismerik, de nem tudják, hogy galvanizációs, felületkezelési szolgáltatásokat is végzünk. Minden barátunkat, vevőnket kellemes környezetben tudunk fogadni, megvendégelni. Mindez a vállalat politikájába beletartozik, hiszen minden partnerünkkel hosszú távú együttműködést tervezünk, a nagy hagyományokkal rendelkező cég hírneve kötelez bennünket.
A volt Jugoszlávia területéről szinte mindenhonnan érkeztek vendégek: Szlovéniából, Horvátországból, Boszniából, Macedóniából, Koszovóból, a montenegrói partner most nem tudott eljönni, érkeztek Magyarországról, Romániából és természetesen Szerbiából sokan. Tavaly ért bennünket egy kritika a település polgárai köréből, hogy ők is szeretnék megnézni a láncgyárat, régen voltak, illetve nem jártak még itt. A vásárlóink számát a tavalyi killításhoz viszonyítva meg tudtuk duplázni, így gondolom, hogy az első nyílt napot jövőre egy még tömegesebb nyílt nap követi majd. Ez egy pozitív visszajelzés lehet a cégvezetésnek, és az itt dolgozóknak, akik látják a termékskálát szépen prezentálva. Tartottunk egy értékelést, és elégedettséggel állapíthatjuk meg, hogy nagyon jól sikerült az idei rendezvényünk. A nyílt napra is sokan eljöttek, a volt, nyugdíjas dolgozóink, családtagok, ez is jó érzéssel töltött el bennünket. Érkeznek már a rendelések, gazdaságilag is indokolt egy ilyen házi kiállítás megszervezése.– tudtuk meg ifj. Méhes Bélától , aki azt is elmondta, hogy termékeik 80 százaléka kivitelre kerül.



