2026. május 1., péntek

Új részleggel bővül az IGB Automative inđijai üzeme

Tegnap Inđiján elhelyezték a német IGB Automative Company gépkocsifűtőtesteket gyártó új üzemének alapkövét. A beruházás értéke mintegy 4,5 millió euró, és ha megkezdődik a termelés, csaknem 500 személy reménykedhet abban, hogy munkahelyhez jut. A munkálatokat a tervek szerint szeptember végéig befejezik.

Aleksandar Vučić kormányfő elégedettségének adott hangot, és mint mondta: „Szerbia folyamatosan növeli a termelési kapacitását. Egy stabil ország ez, szorgalmas munkásokkal”

Hozzátette, Szerbia jó úton halad a gazdasági növekedés útján, a nemzetközi pénzintézetek segítségével pedig ebben az évben jelentősen növekedhet a bruttó hazai termék is.
Axel Dietmann, Németország szerbiai nagykövete elmondta, Szerbia már régóta ismert a piacon mint megbízható autó-alkatrész és berendezésgyártó, viszont azt is tudják a németek, hogy más ágazatokban is megbízható a szerbiai szakértelem.
– Az elmúlt években a német cégek összesen 1,8 milliárd eurót fektettek Szerbiába, és megközelítőleg 30 ezer embert foglalkoztatnak. A szerb kormány sokat haladt előre a reformoknak köszönhetően, és reméljük, hogy ez a jövőben sem változik. Németország segítsége biztosra vehető. Nem csak ezen a téren, hanem a csatlakozási tárgyalások 23-as és 24-es fejezeteire vonatkozólag is – emelte ki a nagykövet.

Az említett cég egyébként 2007 óta van jelen a szerbiai cégpalettán, és csaknem 1500 munkást alkalmaz.

Magyar ember Magyar Szót érdemel