Összesen 15 tisztségviselő ellen tett feljelentést a Korrupcióellenes Ügynökség, mivel szerintük egyesek nem helytálló adatokat adtak le a múlt évi adóbevallásukat illetően. A tizenöt ügyből egyben jogerős ítélet született, az illetékest hat hónap börtönbüntetésre ítélték, illetve egy év feltételest kapott. Továbbá egy felmentést, valamint négy vádemelési javaslatot nyújtottak be a szóban forgó tizenöt ügy kapcsán – áll abban a jelentésben, amelyet a Korrupcióellenes Ügynökség tegnap adott át a köztársasági képviselőháznak.
Az elmúlt évben 6258 vagyonbevallás érkezett az ügynökséghez, és 750 jelentést adtak le a polgárok, amelyekben megvesztegetésre, illetve korrupcióra panaszkodtak az állami szervek részéről.
2015-ben 17 százalékkal több panasz érkezett érdek-összeegyeztethetetlenség miatt, mint előző évben.
A pártok pénzügyi ellenőrzése terén az ügynökségekhez 217 kérelem érkezett bírósági eljárás kezdeményezésére, különböző törvénybe ütköző pénzügyi szabályellenességek miatt. Ez a bíróságon átadott összes kérelem 34 százalékát teszi ki.
A jelentésben a Korrupcióellenes Ügynökség különböző javaslatokat is mellékelt a parlamentnek, arra vonatkozólag, hogyan tehetnék még hatékonyabbá az ügynökség működését. Ezek közül egyik egy új jogszabály meghozatala, amely sokkal szigorúbban taglalná a tisztségviselők felelősségét és egyéb kötelezettségeit. Az ügynökség a javaslatában engedélyezné a hatóságok adataihoz való közvetlen és akadálytalan hozzáférést, és kiterjesztené a vagyonbevallási kötelezettségeket a tisztségviselők családtagjaira is.



