2026. május 2., szombat

Nem kell majd az M4-esért sorban állni

A jövő héttől a foglalkoztatottak fizetéséről és a munkaévekről szóló adatokhoz a formanyomtatványokat elektronikus úton is el lehet küldeni a nyugdíjbiztosító alapba

Március 15-től a munkaadóknak nem kell majd a szerbiai nyugdíj- és rokkantsági biztosító alap (PIO) tolóablakai előtt várakozniuk, hiszen jövő héttől le tudják majd tölteni a foglalkoztatottak fizetéséről és a munkaévekről szóló adatokhoz szükséges, úgynevezett M4-es formanyomtatványokat az alap honlapjáról, és mindjárt továbbítani is tudják azt az illetékes szervhez – jelentette be Aleksandar Vulin munkaügyi, foglalkoztatási és szociális-védelmi miniszter a Szerbiai Gazdasági Kamarába megtartott, az M4-es elektronikus adatbejelentésről szóló tanácskozáson hétfőn. – Március 15-től minden kommunikációt elektronikus úton is le lehet majd folytatni a nyugdíjbiztosító alappal. Miért kellett erre ilyen sokáig várni, nem tudom, de fontos, hogy a gazdaságunk számára a nyugdíjbiztosító alap tolóablakai már a sötét múlt – hangsúlyozta Vulin. Hozzátette, senki sem szeret tolóablakok előtt várakozni, és most erre nem is lesz szükség. Végre sikerült kialakítani a rendszert az Adóhivatal, a szociális biztosítás központi regisztere, valamint a nyugdíjbiztosító alap közötti a kommunikációt elősegítendő a felhasználóval. Kiemelte, ez nemcsak jelentős időmegtakarítást jelent majd, hanem anyagi megtakarítást is, hiszen a munkaadóknak nem kell külön hivatalnokot megbízni azzal, hogy naphosszat várakozzon a sorban. Vulin elmondta, a nyugdíjbiztosító alap szolgáltatásainak 80 százaléka már digitalizált formában működött, de arra törekednek, hogy azt 100 százalékra emeljék.

Szerbiában 204 ezer jogi személy és 233 ezer vállalkozó köteles meghatározott időszakonként átadni az M4-es formanyomtatványt a foglalkoztatottak után. A nyugdíjbiztosító alap fiókintézetei évente 2,5 millió formanyomtatványt dolgoznak fel. Mint az a tanácskozáson elhangzott, elég lesz az internetes formanyomtatványt kitölteni és elküldeni azt, kísérő dokumentumokra nem lesz szükség.

– Ez mindenképpen jelenetős előrelépés a felhasználók kiszolgálása terén, és nagy könnyítés a munkaadóink és vállalkozóink számára is – nyilatkozta Dragana Kalinović, a szerbiai nyugdíj- és rokkantsági biztosító alap igazgatónője. Elmondta, nőtt a járulékok megfizettetésének aránya, már az idén egymilliárd dinárral több pénzt fizettek be a munkaadók az alkalmazottaik után, mint azt a pénzügyi tervekben tervezték. Mint mondta, a tavalyi évhez képest pedig 6 százalékos emelkedés tapasztalható, vagyis 2 milliárd dinárral több befizetést könyvelhettek el.

A tanácskozáson Marko Čadež, a Szerbiai Gazdasági Kamara elnöke kiemelte, a rendszer korszerűsítésével jelentős megtakarításokat lehet tenni az állami költségvetésben. Szavai szerint az elektronikus szolgáltatás 300 millió eurós megtakarítást is hozhat az adófizetőknek, ugyanakkor az adminisztrációs kötelezettségek is könnyebbé válnak. Mint kiemelte, újabb digitális megoldásokra számítanak. – A műszaki lehetőségek a birtokunkban vannak. A minisztérium és a nyugdíjbiztosító alaphoz hasonló szervek is készen állnak rá, éppen ezért nem látom akadályát annak, hogy újabb elektronikus szolgáltatásokat vezessünk be – jelentette be Čadež, aki ezúttal elárulta, hogy a vámdokumentáció korszerűsítésén dolgoznak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel