Az államadósság csökkentése és a strukturális reformok, valamint a racionalizáció véghezvitele Szerbia legnagyobb kihívása – nyilatkozta a minap James Roaf, a Belgrádban tartózkodó Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségének vezetője az Aleksandar Vučić kormányfővel megtartott egyeztetése során. Az IMF-delegáció vezetője megjegyezte, hogy még jobb eredményeket vár a következő időszakban.
A kormány idevágó közleménye szerint a három évre szóló készenléti hitelmegállapodás negyedik felülbírálási tárgyalásán a miniszterelnök arról biztosította a küldöttséget, hogy saját kezűleg fogja ellenőrizni a közszféra észszerűsítését.
Roaf pozitívumként említette más nemzetközi pénzintézetek dicsérő szavait Szerbia reformjaival kapcsán, és ez arra engedi következtetni, hogy a folyamat jó irányba halad. Abbéli meggyőződésének is hangot adott, hogy a közelgő választásoknak nem kéne akadályozniuk az ország átalakulását.
A két fél egyeztetésének fő témája egyébként a szerkezetátalakítás alatt lévő közvállalatok, főképp a vasútvállalat, a Szerbiai Villanygazdaság, a Srbijagas és a bori rézbánya.
A miniszterelnök kifejtette, büszke az ország költségvetési deficitjének lefaragására, és újból hangsúlyozta, hogy a jelenleg is szerkezetátalakítás alatt álló tíz vállalat sorsát is rendezni fogják, az előirányzott határidőben.
– Szerbia feladata a bruttó hazai termék további növelése, valamint az államadósság csökkentése. Ezek is fő céljaink a következő időszakban a privatizáció és a racionalizáció mellett – ígérte meg a küldöttségnek Vučić, aki abbéli reményének is hangot adott, hogy a mostani negyedik és a soron következő ötödik tárgyalás eredménye is pozitív lesz.
A küldöttség még ma tartózkodik a fővárosban. Mint ismeretes, a szerb kormány egy évvel ezelőtt kötötte meg a készenléti hitelmegállapodást, amelynek értéke 1,2 milliárd euró.
Roaf és csapata február 17-én érkezett Belgrádba, és több ízben is egyeztetett a miniszterelnökkel, valamint a jegybank vezetőségével.
A küldöttség nyilatkozatainak értelmében a negyedik találkozóról készült jelentést a választások után fogják nyilvánosságra hozni.



