2026. május 2., szombat
IMF-TÁRGYALÁSOK

Elkerülhetetlen a közvállalatok reformja

A Szerbiai Nemzeti Bank (SZNB) és a szerb kormány képviselőivel találkozott tegnap a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége (IMF). Az egyeztetésen James Roaf vezette IMF-küldöttség Jorgovanka Tabaković bankkormányzóval, valamint Dušan Vujović pénzügyminiszterrel egyeztetett.

A jegybank közleménye szerint a felek az ország makrogazdasági mutatóit tekintették át, és a kitűzött reformok eddigi megvalósításának ütemét vizsgálták. Külön figyelmet fordítottak azokra a strukturális változtatásokra, amelyek csökkentik az anyagi kockázatokat, valamint segítik a szerbiai gazdaság versenyképességét.

A tárgyalások menetéről az újságírók Aleksandar Vučić véleményét is kikérték újvidéki látogatása során. Válaszában a miniszterelnök megerősítette, hogy elkerülhetetlenek a komoly reformok a közvállalatokban.
– A reformok jól haladnak a Szerbiai Vasutak közvállalatban, viszont nehezen alakulnak a Srbijagasban, a legnagyobb gondok pedig a Szerbiai Villanygazdaság reformjának megvalósításában vannak. Az IMF értékelése szerint Szerbiában a számos probléma mellett stabil a makrogazdasági helyzet és a pénzügyi politika. Eddig több mint 100 vállalat helyzetét sikerült megoldani, de komoly gondok vannak az RTB Bor és a Resavica körül. Az említett vállalatok nem csukhatják be a kapuikat, hiszen abban az esetben Kelet-Szerbia lakossága munka nélkül maradna – fejtette ki Vučić Újvidéken.

Magyar ember Magyar Szót érdemel