2026. május 2., szombat

Fegyelmezettebbek az építőipari cégek

Jobb megfizettetés, kevesebb munkahelyi baleset

Egyre több vállalat szerepel az építésügyi tárca fehér listáján. A lajstrom élén továbbra is a Szerbia Utai állami útkarbantartó közvállalat áll, minden feltétel tekintetében – olvasható Zorana Mihajlović tárcavezető kabinetjének sajtóközleményében.

A fehér és feketelisták legutóbbi átvizsgálása után (amely 2015 utolsó negyedének adatait vette górcső alá) az illetékesek megállapították, hogy az építésügyi cégek száma 13 százalékkal nőtt 2014 végéhez képest, amikor bevezették a listarendszert.

A fehér listán szereplő cégek száma is növekedett, a legutóbb vizsgált periódusban 379-et tett ki, vagyis a lajstromba vett összes vállalat 62,33 százaléka. Amikor 2014 végén először alkalmazták a listázást, 327 cég szerepelt a fehér listán.

Ezzel szemben a feketelistán lévő cégek száma csökken. Múlt évben csak a „fekete vállalatok” 14,5 százalékának volt 0 pontja, 2014-ben azonban 15,9 százalékuknak.

Tavaly sokkal kevesebb baleset történt, csak 27, tavalyelőtt viszont 54, és a fokozottabb ellenőrzésnek köszönhetően sokkal több esetben csípték el a feketézőket is. Tavalyelőtt 36 dolgozót füleltek le, tavaly nyolcvankettőt.

A kabinetben követendő példaként az užicei útkarbantartó vállalatot említik, amely törlesztette 155 millió dináros járulékadósságát. Megemlítették a Peštan vállalatot is, amely 2014-ben öt komoly baleset miatt került a feketelistára, ma pedig a fehéren van; sérülések nélkül, 709 dolgozóval, akiknek a 75 százalékát állandó jelleggel foglalkoztatja.

Mint ismeretes, az illetékes tárca 2014 decemberében vezette be a fekete- és fehér listák rendszerét, hogy ezzel teremtsen rendet az építőiparban, felszámolja a fantomcégeket és követhetőbbé tegye az itteni cégek munkáját.

A tárca a cégeket az állam iránt felhalmozott tartozásai és a dolgozók munkaügyi-jogi státusa alapján rangsorolja, és azt is figyelembe veszi, hogy az adott vállalat mennyire tiszteli a jogi előírásokat.

Magyar ember Magyar Szót érdemel