A begyűjtött tények alapján nem lehet arra következtetni, hogy az országban működő három mobiltelefon-szolgáltató közvetlen vagy közvetett módon egyeztetett volna az áremelést illetően – tette közz...
Gazdaság
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Ügyvezető Igazgatósága megerősítette, hogy a washingtoni székhelyű szervezet sikerrel zárta le a Szerbiával másfél éve kötött készenléti hitelegyezmény harmadik felülv...
A szerb állam 42 milliárd dinár, vagyis körülbelül 358,8 millió euró kölcsönt vesz fel a Postatakarék Banktól (Poštanska štedionica) a nemzeti stadion és a megközelítését szolgáló utak építésére. A surčini létesítmény építésével a kínai Power China vállalatot bízták meg.
A Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság tegnap új pályázatot írt ki a tömény szeszes italok készítőinek. A tartományi titkárság 984 ezer dinárt különített el erre a célra.
Országunkban évente 40 millió liter bort termelnek, amelynek 30 százaléka az őshonos tömjénbor – írja a Večernje novosti. A hírlap információi szerint Szerbiában 20 ezer hektárnyi szőlőültetvény va...
A Szerbiai Utak Közvállalat új árjegyzéke alapján, mától 10 százalékkal emelkedik az útdíj. A Belgrád–Szabadka vonalon a járművezetők az eddigi 720 dinár helyett 800 dinárért utazhatnak. Újvidék és...

