Az erdészeti beruházások a környezetvédelem mellett kulcsfontosságúak gazdasági és társadalmi szempontokból is – mondta Tóth Zoltán mezőgazdasági titkárhelyettes tegnap azon a szerződésaláíráson, a...
Gazdaság
A Rio Tinto cég üdvözölte a kormánynak a Jadar-projektumra vonatkozó rendeletének elfogadását. A Jadar projektnek meg kell felelnie a szerbiai és az Európai Unió előírásainak megfelelő szigorú körn...
Az Adóigazgatóság közölte, hogy 29.667 polgár tett személyijövedelemadó-bevallást a 2023. évre. Azok voltak kötelesek adóbevallást tenni, akik 2023-ban 4.269.564 dinárnál nagyobb jövedelmet valósít...
A fejőstehenek tartása jelentős vesztességekkel jár országunkban az elmúlt három évben – mutatnak rá az állattenyésztés évek óta húzódó problémáira a tejtermelők képviselői. Ugyanakkor arra is felh...
A szerb nemzeti légitársaság tegnap közölte: a 32 éves Vanja Marčeta az első nő, aki a 97 éve létező légiforgalmi vállalat kötelékében szerzett kapitányi rangot, azaz akit ez a vállalat képezett ki. A pilótanő sikeresen elvégezte az összes szükséges képzési kört, tudatta az Air Serbia.
A háborús konfliktusok, politikusok ellen elkövetett merényletek mellett a médiában folytonosan megjelenő témák egyike a mesterséges intelligencia. A technológia haladása a történelmi tapasztalatok...

