Tovább várat magára a beruházások fellendülése az eurózónában és az Európai Unió egészében egyaránt – derült ki az Eurostat legfrissebb, tegnap közölt adataiból. A beruházási ráta az euróövezetben 19,3 százalék, az EU 28 tagállamának átlagában 19,5 százalék volt 2014 első negyedévében.
Gazdaság
A Szerbiai turisták túlnyomó része az idén is Görögországot választotta úti célul, és az utazási ügynökségek adatai szerint az idei szervezett nyaralások száma megegyezik a tavalyiakkal – nyilatkozta Aleksandar Seničić, a szerbiai utazási irodák egyesületének (YUTA) igazgatója a Beta hírügynökségnek az egyesület sajtókonferenciáján.
Huszonöt vajdasági önkormányzat képviselője és Miroslav Vasin tartományi gazdasági, foglalkoztatási és nemi egyenjogúsággal foglalkozó titkár a közlekedési infrastruktúra fejlesztéséről írt alá szerződést tegnap Újvidéken. A 40 millió dináros tartományi támogatásról szóló pályázatot 2014.
A kolubarai szénfejtő Sušara részlegében újraindult a szénkitermelés, habár – teszik hozzá – nem az év elején tervezett ütemben zajlik, mert a májusi áradások mitt a szüneteltetni kellett a munkálatokat.
A legalacsonyabb köztársasági közigazgatási illeték hetven dinár, míg a legdrágább háromnegyed millió – áll a Helyi Gazdasági Fejlődés Nemzeti Szövetségének (NALED) legújabb jelentésében, amely annak a felmérésnek az adataira támaszkodik, amelyet a szövetség a USAID szervezettel közösen végzett. A legalacsonyabbat, a fentebb említett hetvendináros illetéket a politikai pártok fizetik pártalapítási nyilakozataik, valamint a párttagsági nyilatkozatok hitelesítésekor.
A Jugodent, a fogászati kellékeket gyártó újvidéki vállalat egykori dolgozói a belügyi szervekhez és az illetékes bírósághoz fordulnak, mert még mindig nem kapták meg teljes elmaradt bérüket, amelyet a cégvezetés köteles lett volna kifizetni. Mint mondják, a mintegy 35 millió dináros alapból eddig 25,6 millió dinárt osztottak szét az egykori foglalkoztatottak körében.

