A Magyarkanizsán immár harmadszor megrendezett Bosznai István Emlékversenyen a Tisza szűkmarkúbb volt, mint tavaly. Akkor ugyanis a hazai kuttyogatóversenyek mindenkori második legnagyobb harcsájával járult hozzá a verseny színvonalához, az idén ehhez hasonlót nem adott.
Gazdaság
Amikor egy versenyen, egy bajnokságban, szóval egy sportrendezvényen a díjalap hétszámjegyű, azonnal olyan távoli vidékek jutnak eszünkbe, amelyeken teremhet ennyi pénz. Adott esetben a milliós buli valamivel közelebb van.
Önműködő és „beszélgető” gépkocsik kerülnek a piacra két éven belül – közölte az amerikai General Motors (GM) vezetősége.
A szerb kormány július végén fogadta el a 2014 és 2024 közötti időszakra vonatkozó mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégiát, nyilatkozta lapunknak Juhász Attila, a Vajdasági Magyar Szövetség mezőgazdasági államtitkára. Mint megjegyezte, a stratégiában a mezőgazdaság fejlődési irányvonalait határozták meg, valamint azokat a politikai, illetve intézményi reformokat, amelyek meghatározzák a támogatáspolitikát és a vidékfejlesztés politikáját.
A szerbiai valuta zuhanórepülésben van, ez nagyrészt túlértékeltségével magyarázható, és elsődlegesen pszichológiai, semmint valós gazdasági okokra vezethető vissza – jelentette ki Saša Đogović, a Piackutató Intézet munkatársa. Az elemző szerint ez mindenekelőtt a befektetők bizalmára van hatással, akik a kormány gazdasági politikájának rátermettségét figyelik, és az érdekli őket, hogy a szerbiai vezetőség képes-e megvalósítani a költségvetési konszolidációt.
Aleksandar Vučić kormányfő tegnap találkozott Daehaeng Kimmel, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) állandó belgrádi képviselőjével, akit tájékoztatott azokról a tervezett takarékossági intézkedésekről, amelyeket a kormány a költségvetési hiány leküzdésére és az államadósság növekedésének megállítására a közeljövőben kíván meghozni. Ezzel kezdetét vették az erre a hétre meghirdetett tárgyalások arról a reformnak nevezett megszorítócsomagról, amelynek kapcsán a közvéleményt leginkább a bejelentett bér- és nyugdíjcsökkentés érdekli.

