– A Fruška gora-i közúti folyosóról eddig már nagyon sokat beszéltek, ám nagyon keveset tettek azért, hogy ki is épüljön. Azt szeretnénk, ha ez megváltozna és az ötletterv társfinanszírozásáról szóló megállapodás aláírásával megteremtődnének az előfeltételek ahhoz, hogy elkezdődjön ennek az útvonalnak a megépítése – emelte ki Zorana Mihajlović építési, közlekedési és infrastruktúrával megbízott miniszter pénteken Belgrádban abból az alkalomból, hogy Nebojša Malenkovićtyal, a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatójával aláírták a közös beruh...
Gazdaság
Kedvezően ítélik meg a német fogyasztók hazájuk gazdasági teljesítményét. Okkal, hiszen az Európai Unió vezető hatalmának számító Németországban magas a foglalkoztatottság, alacsony az infláció, és a jövedelmek is szépen alakulnak.
Az EU tagállamai, Kelet-Európa országai, természetesen köztük van Szerbia is, a napokban Dubrovnikban szerveznek tanácskozást, amelyen a térség földgázellátásának három forrásból való táplálásáról tárgyalnak. Az egyik lehető forrás az algériai földgáz lehet.
A francia Lazard Freres SAS pénzügyi tanácsadó cég – amely elnyerte a Szerbiai Telekom privatizációbiztosának tisztségét – a napokban teszi közzé a postaforgalmi és telefonszolgáltató közvállalat eladási modelljét – jelentette be Miroslav Joksimović, a Telekom szakszervezeti elnöke.
Nagy port kavart a közvéleményben az a hír, hogy Belgrád bizonyos községeiben a tavalyihoz képest akár 80 százalékkal is növelték a vagyonadó, elsősorban a lakások után fizetendő adó mértékét. Az eddigi információk szerint a növekedés egyelőre 100 ezer polgárt fog érinteni, de hogy valójában mekkora lesz az adónövelés mértéke, azt csak a következő héten tudják meg pontosan az ingatlantulajdonosok, mivel az állam akkor fogja kiküldeni az idei évi adóbefizetőket – tette közzé a fővárosi sajtó.
A lakossági forgalomba kerülő veszélyes anyagokat és keverékeket tartalmazó termékek gyerekbiztos zárainak ellenőrzését kezdik meg nyáron 15 európai országban, Magyarországon a vizsgálatokat a járási hivatalok népegészségügyi osztályai végzik, az Országos Közegészségügyi Központ szakmai támogatásával - közölte csütörtökön az MTI-vel az ÁNTSZ országos tisztifőorvosi hivatala.

