Traktoros tiltakozófelvonulást szervez jövő csütörtökön (november 26-án) a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (VSZL) Belgrádban, hogy ilyen módon fejezze ki elégedetlenségét a Köztársasági Képviselőházba került földtörvény módosítási indítványa ellen, amely a párt szerint gyakorlatilag megsemmisíti a kistermelőket, mivel előnyben részesíti az itteni mogulokat és a külföldi befektetőket.
Gazdaság
Október végén a szerbiai polgárok közül összesen 101.383-nak volt lakáshitele, ebből egyötöd svájcifrank-alapú – olvasható a Szerbiai Bankok Egyesületének (SZBE) közleményében.
Az olasz érdekeltségű jagodinai Confecioni Andrea autóponyvákat gyártó cég dolgozói kedden délután egyórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a munkások jogainak tiszteletben nem tartása és a szakszervezeti megállapodások mellőzése miatt. A cég szakszervezeti vezetői szerint a dolgozók arra szeretnének választ kapni, hogy a cégvezetés miért vezette be a tízórás munkaidőt, és ezzel összhangaban miért nem növekedett a fizetésük.
November végéig megszületik az új rendelet, amelynek értelmében jövőre ismét ingyenáramra és földgázra jogosulnak a leginkább rászoruló polgárok, és ezzel elhárítanak minden tényezőt, ami miatt az előző rendeletet törvényellenessé nyilvánítottak – jelentette be Mirjana Filipović, a bányászati és energetikai minisztérium államtitkára.
Elégedett a kormány a Szerbiai Telekom eladását övező érdekeltséggel, hiszen eddig hat kötelező érvényű ajánlat érkezett a közvállalat felvásárlására – fejtette ki Rasim Ljajić telekommunikációs, idegenforgalmi és kereskedelmi miniszter a közszolgálati televízióban adott legutóbbi nyilatkozatában.
Szerbiában összesen 1,5 millió az illegális építmény, a kormány által javasolt fennmaradási engedélyeztetéséről szóló új törvénnyel pedig a legtöbb esetet meg lehet majd oldani – mondta tegnap Zorana Mihajlović építésügyi miniszter a Köztársasági Képviselőházban, a javaslatot ismertetve.

