A múlt évi munkaerő-piaci elemzés adatai szerint egy munkahelyre átlag 129-en jelentkeznek – olvasható a poslovi.infostud.
Gazdaság
Rendkívüli horderejű energetikai terv megvalósítására készül Ciprus, Görögország és Izrael. Víz alatti csőrendszert építenének, amelyen keresztül előbb Ciprusra, onnan pedig Görögországba juttatnák el a Földközi-tenger keleti medencéjében (Izrael szomszédságában) korábban felfedezett hatalmas mennyiségű földgázt.
Az országban csaknem 150 ezer olyan 15 és 24 év közötti fiatal él, aki munkanélküli és iskolába sem jár – hívta fel a figyelmet minap a problémára Marko Čadež, a Szerbiai Gazdasági Kamara (SZGK) elnöke a Fiatalok Vállalkozói Karavánja elnevezésű projektumot meghirdető sajtókonferencián. A „karaván” a kamara fiatalkorúak vállalkozásaival foglalkozó tanácsának, a Fiatalok Gazdasági Fórumának és a mezőgazdasági minisztériumnak közös szervezésében indul.
A belgrádi Nemzetközi Idegenforgalmi Vásár egyike azoknak a vásároknak, amelyeket a nehéz gazdasági helyzet ellenére már hosszú évek óta ugyanazon lendülettel szerveznek meg – emelte ki Rasim Ljajić idegenforgalmi miniszter a 38. Nemzetközi Idegenforgalmi Vásár sajtótájékoztatóján.
A Szerb Nemzeti Bank végrehajtó bizottsága tegnap 0,25 bázisponttal 4,25 százalékra csökkentette az irányadó banki alapkamatot.
Juhász Bálint (Ótos András felvétele) Az érdekelt polgárok Vajdaság-szerte nyolc helyi irodában nyújthatnak majd be pályázati kérelmeket a vajdasági magyar mezőgazdasági termelők megsegítése, a mik...

