A világ legnagyobb vagyonkezelője, a norvég állami vagyonalap is jogi lépéseket tervez a Volkswagen ellen a cég szennyezőanyag-kibocsátási botránya ügyében.
Gazdaság
Dušan Bajatović, a Srbijagas igazgatója hétfőn bejelentette, hogy 2017 közepéig Szerbiában csökkenni fog a háztartásoknak szállított földgáz ára. Bajatović szerint a kőolaj világpiaci árának emelkedése kilenc hónapig nem lesz hatással a szerbiai gázárak alakulására.
Az újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás harmadik napján Olaszország, az idei rendezvény partnerországa mutatkozott be a szakma képviselői előtt. A két ország gazdasági kapcsolatainak további...
Az ipari termelés az év első három hónapjában 10,5 százalékkal nőtt – mutattak rá a Szerbiai Gazdasági Kamara szakemberei. Az ipar folyamatosan növekszik, ezen belül a feldolgozóipar teljesít egyre jobban.
Sokszor mondjuk, mi idősebbek, hogy a fiatalokból hiányzik a munkakedv, nincs ötletük, nem is nagyon akarnak dolgozni, nincs bennük optimizmus. Nyilván ennek egyik oka a rózsásnak nem mondható való...
A kormány által bejelentett létszámstop ellenére a belgrádi Nikola Tesla repülőtér 2014-ben pontosan 778 dolgozót vett fel, bármiféle pályázat meghirdetése nélkül. Ezzel az ötszáz alkalmazottat foglalkoztató cég munkaereje több mint 1200 főre dagadt – tette közzé tegnapelőtt kutatási eredményeinek adatait a Pištaljka korrupcióellenes internetes portál.

