2026. május 1., péntek

Gazdaság

Dereng a fény a 10-es közúti folyosó végen

A Szerbián átvezető 10-es közúti folyósó végén dereng a fény, és az utolsó szakaszon, a Grdeličkai szorosban is jövő év végéig elkészül az útvonal – jelentette be hétfőn Zorana Mihajlović építészeti, közlekedésügyi és infrastrukturális miniszter.

Juncker: a vártnál jobban teljesít a görög gazdaság

A vártnál jobban teljesít a görög gazdaság, a növekedés már az idén megindulhat és nem lesz szükség újabb mentőcsomagra - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Berliner Morgenpostnak a német lap vasárnapi összeállítása szerint.

Mehet Oroszországba a Fiat, de jön helyette a Lada

Meghatározott feltételek mellett akár már ebben a hónapban megkezdődhet a kragujevaci Fiat gépkocsik vámmentes oroszországi exportja – adta hírül az orosz sajtó, kormányinformációkra hivatkozva.

Csak következetességgel tartható fenn a gazdasági javulás

Nem csak a kivitel és a befektetők tevékenységének serkentése, hanem Szerbia kereskedelmi partnereinek gazdasági felvirágzása is hozzájárult ahhoz, hogy az Európai Bizottság 1,6-ról 2 százalékra emelje az ország bruttó hazai termékének (GDP) 2016-os növekedési előrejelzését – nyilatkozta pénteken Freek Janmat, az EU szerbiai küldöttségének képviselője a héten napvilágot látott prognózissal kapcsolatban.

Nyolc százalékkal nőttek az autóeladások áprilisban Nyugat-Európában

Áprilisban 8 százalékkal nőttek a személygépkocsi eladások éves összevetésben Nyugat-Európában - közölte pénteken az LMC Automotive piackutató vállalat.Az LMC nemzeti forgalomba helyezési nyilvántartásokon és saját számításain alapuló adatai szerint áprilisban 1,214 millió személygépkocsit értékesítettek Nyugat-Európában.